Helloka!

Új blogot kezdtem egy teljesen új történettel. 
A prológus már felkerült. IDE kattintva tekintheted meg.

8. fejezet - Help, lopják az életem 3. évad

Valaki aki megért.

Max még mindig erősen szorította derekamat, amit jó magam is támogattam. A pultnak támaszkodtam, ezzel is elkerülve, hogy összeessek az idegtől.
- Nem megyek el innen ameddig meg nem magyarázza, hogy miért is van maga életben, és, hogy az apám fizetett-e magának?- néztem idegesen a rossz emlékeket felidéző férfi szemébe.
 Max persze az egészet nem is érthette.17 voltam amikor a suli udvaráról elraboltak, Lenával együtt. Én kellettem nekik. Vagyis akkor még úgy tudtam, hogy az apám pénze. Azonban amikor a csere megtörtént volna ezt a férfit és a társát lelőtték. És az idő múlásával az egész homályos. De ez a férfi az egyik elrablóm akinek a börtönben (vagy a föld alatt) lenne a helye.
- Ezt ne itt beszéljük meg ha lehet?- próbált az illető halkan reagálni.
- Akkor mégis hol? Hawaii-n?- emeltem fel a hangomat ahogy egyre több rossz emlékfoszlány villant fel bennem.
- Akkor azt hiszem, jobb lesz ha velem jösztök- biccentett egy ajtó felé a pult mögött. Max szorosan mellettem jött miközben beléptünk egy pihenő szobába.
 Teljesen otthon éreztem magam, leültem az egyik fotelbe, Max pedig a mellette lévőbe. A férfi csak megállt előttem és egy szekrénynek támaszkodott.
- Jason az igazi nevem. Sosem volt önnyű az életem. Elég nehéz életet éltem amikor az apád megkeresett- mesélte.
- Ismertétek egymást?
- Nem. Vagyis... Elég nagy volt a hírnevem a rossz fiúk körében és az apád párszor rajtakapott már. lopások és hasonlóak. Fizetett. Sokat.
- Mennyit? És miért is pontosan?- kérdeztem nagyokat nyelve nehogy elbőgjem magam.
- Sokat, eleget, hogy egy haverommal együtt menjünk bele. Elkellet rabolnunk Emily Cartert. Egyetlen egy fotót mutatott rólad. Azt hitte nem tudjuk, hogy a lánya vagy, de persze, hogy tudtuk. Elraboltunk, aztán pedig minden úgy történt ahogy te is emlékezhetsz.
- De hisz a rendőrök lőttek. A rablókra. Rátok.
- Azok nem igazi rendőrök voltak. Nem volt az elrablás bejelentve. Az apád valami miatt azt akarta, hogy eltűnj a képből, de aztán rájött, hogy nem jelentesz veszélyt. És visszavett. Talán ez a megfelelő szó. Csak megrendezte a dolgot, hogy nehogy rájöjj a dolgokra.
- Hát persze. az apám azt hitte, hogy tudok a másik családjáról. azt hitte azért nem akarok elköltözni, azért akarom közel tartani magunkhoz, mert tudom, hogy kettős életet él. Aztán rájött, hogy nem tudok róla és arra is, hogy anya terhes Miával. ÉS így mégis kellettem neki.
- Biztosan. Ezt nem tudom megmondani.
- Ő raboltatta el Lenát és Zoét is?
- Nem tudom mi volt a nevük. Újra felkeresett, hogy szüksége van ránk, de én nem mentem bele. szeretem a munkámat, családom van. Feleségem és két gyerekem. El akarom felejteni amit tettünk.
- Köszönöm én... Jobb ha megyek- álltam fel és idegesen kirohantam egészen az utcáig.
- Emily, várj, én ebből nem értettem semmit.
- Nem bírom tovább. Nem lehet igaz. Lehetetlen- kapkodtam levegő után, néhányan ahogy kikerültek minket furcsán néztek
- Gyere ide- szorított magához, miközben kicsordult az első könnycsepp a szememből.
 Nem tudom mennyi ideig álltunk ott összeölelkezve, de egy idő után eltoltam őt magamtól.
Mélyen egymás szemébe néztünk. Homályosan láttam Max fejét amikor egyre közelebb és közelebb hajolt hozzám majd megcsókolt.
 Visszacsókoltam. Magam sem tudom miért de visszacsókoltam.
- Sajnálom- suttogta ahogy eltolt magától.
- Miért kérsz bocsánatot?- kérdeztem.
- Mert... Megcsókoltalak- habozott egy pillanatig.
- Ne kérj bocsánatot, mert ez nem egy baj- mondtam, majd ismét mélyen egymás szemébe néztünk és most én csókoltam meg őt.

7. fejezet - Help, lopják az életem 3.évad

 Csakis rossz emlékek

Aznap este már nem mentem el a szállodába, Jessicánál aludtam. Bár azt nem nevezném alvásnak, hogy én forgolódtam és a plafont bámultam Ő pedig a folyosón sétált le-fel és 10 percenként ivott egy pohár vizet.
 Reggel Jessica adott kölcsön egy pólót és egy farmert, majd mivel neki nem volt étvágya én egyedül lementem egy közeli pékségbe. Ahogy beléptem az ajtón megcsapott a frissen sült péksütik illata. Elég sokan álltak a sorban, úgyhogy beálltam a fiatal lány mögé és a kínálatot vizsgáltam.
- Nem tudod véletlenül, hogy kivonták a forgalomból a 23-as sajtosat?- kérdezte egy magas srác mögülem, mire megfordultam és furcsán néztem rá.
- Ömm, bocsi először vagyok itt, hogy őszinte legyek. Nem tudom melyik a 23-as sajtos- mondtam megrántva a vállamon a táskámat.
- Szerintem a legfinomabb péksüti egész Londonban- mondta a plafonra pillantva.
- A legfinomabb?- kérdeztem vissza.
- Ha rossz kedvem van mindig azt veszem- mondta az idegen, mire elcsodálkoztam. Csak nem egy pasi akinek vannak érzései.
- Áh- bólintottam az idegent fürkészve. - Gyakran?- kérdeztem vissza és felhúztam a szemöldökömet.
- Dehogy, csak szívatlak, átutazóban vagyok, életemben először járok itt. De szerinted melyiket kellene választanom?- röhögte el magát a pasas. ÉS nem, még mindig nem a srác akinek vannak érzései.
- Már majdnem elhittem, te idióta- csaptam a karjára viccesen.
- Max- nyújtotta a kezét, mire kezet fogtunk.
- Emily. Honnan jöttél?- kérdeztem, miközben előrébb léptem egyet.
- Ausztráliából tartok hazafelé, jelenleg Ausztriában élek, van egy kis sütödém ott, családi vállalkozás féleség. Ausztráliában régi barátokat látogattam meg, és hát nem megy közvetlen járat Sidney-ből, úgyhogy pár napot itt töltöm Londonban. És a szállodámban rettenetes a kaja- mesélte mire mosolyogva bólintottam. - És mi a te történeted?- kérdezte.
- Az egy kicsit komplikált, de leegyszerűsítve azt hiszem én is barátokat látogatok meg és egyébként New Yorkban élek.
- Ilyenek ezek a távoli barátok, csak a baj van  a látogatásukkal- mondta mire e pénztáros nő felém fordult.
- Ömm, szia, azt hiszem egy 23-as sajtos lesz- mondtam.
- Szerencséd van, jövő héttől már nem lesz kapható, sokan azt mondják ez a legjobb dolog itt- mondta az eladó miközben egy zacskóba tette azt a bizonyos sajtosat.
- Ide ugyan az- intett mögülem Max.
 Miután mindketten a 23-as sajtost kértük ki, leültünk egy padra a pékség előtt.
- Melyik szállodában szállsz meg?- kérdeztem.
- Valami For... Fort... várj itt van a kártyám rá van írva- mondta, majd előkapta a zsebéből a kártyáját. - Fortune. Hogy is mondjam, elég rossza  kaja. A hellyel nincs gond, csak egy két kivetnivalót találtam benne.
- Ez pont kapóra jött. El tudnád mondani, hogy hol is van pontosan ez a hely?- kértem Maxot.
- Miért érdekel ennyire?- kérdezett vissza.
- Lenne ott este pár... dolgom. Elintézni való ügyek. Annyit tudok, hogy ott lesz, semmi több.
- Rendben. Akkor jobb lesz ha követsz.
 Mindketten bézsaltunk egy taxiba, Max pedig leadta a címet a sofőrnek.
- Úgy tudtam a Fortune egy étterem- mondtam miközben megpillantottam a sarki épületet.
- Az is- biccentett felém Max, majd kiszálltunk a Kocsból és besétáltunk az épület ajtaján.
 A nagy előcsarnokból két ajtó nyílt. Az egyik az étterem volt a másik pedig a hotel részleg. A Hotel ajtaja felé vettük az irányt Max pedig a portán megnyomta a csnegőt én pedig lassan követtem őt.
- Segíthetek uram?- jött elő hátulról egy pasas. Magas, nagy darab férfi.
 Valami volt az ember szemében.
- Ismerjük egymást?- szólaltam meg hirtelen a portás felé fordulva.
- Nem vagyok benne biztos. Mi a neved?- kérdezte.
- Emily Carter- mondtam.
- Melyik Carter család?- kérdezte a pasas, mire a szívem összeszorult és egyszerűen nem tudtam hinni a fülemnek. A következő pillanatban megszédültem, de Max hátulról elkapott és riadtan nézett rám.
- Jól vagy Emily?- nézett mélyen a szemembe, miközben egy kövér könnycsepp csordult ki a szemem sarkából.
- Hát persze, hogy ismerjük egymást. Azt hittem, hogy maga halott- förmedtem rá a portásra.
- Pedig nem- húzta gúnyosan félre a száját a férfi.
- Ismeri apámat. Ismerte akkor is? Akkor is amikor... Amikor elrabolt engem és Lenát az iskola előtt? Az apámnak... Kérlek mondd meg, hogy volt-e azokhoz a dolgokhoz az apámnak köze. Nagyon szépen kérlek- mondtam bőgve, az asztalra nehezedve. Max még mindig tartotta a derekamat.
- Jobb ha most távozik Miss Carter. Emiy. Tökmindegy.
- Az apám bérelte fel magát akkor, ugye?- kérdeztem most már teljesen kifordulva magamból.

6. fejezet - Help, lopják az életem 3. évad

Leblokkolva

- Azonnal ott vagyok. De várj egy pillanatot Jessica, hívtad már a rendőröket?- kérdeztem a kijárat felé véve az irányt.
- Nem, először neked akartam szólni, mert mondta, hogy délután itt jártál.
- Nagyon szépen kérlek ne hívd még őket, míg oda nem érek.
 Beszálltam az első taxiba ami lehúzódott az út szélére és Mikeék háza felé vettem az irányt. Jessica a ház előtt toporzékolt.
- Zoé hol van?- kérdeztem.
- Felvittem és lefektettem aludni, szegény nagyon megijedt, azt kellett, hogy mondjam azok az emberek a barátaink voltak. De most te jössz Emily, miért nem hívhatjuk most azonnal a rendőröket?- kérdezte tőlem, idegességében a homlokát törölgette és elképesztően gyorsan beszélt.
- Nem mondta el Mike miért kerestem fel őt a délután?
- Azt mondta Lena után érdeklődtél... Meg, hogy mondtál valami nagyon durva dolgot, de azt nem mondhatja el- gondolkozott tovább Jessica.
- Azért jöttem el délután, mert úgy gondolom, hogy tudom, hogy ki és miért rabolta el Lenát.
- Szerinted elrabolták?- nézett rám meglepődött arckifejezéssel?
- Én úgy vélem, méghozzá azért mert tudott egy titkot, amit mindössze csak Ő, én és még az a személy tudott akiről a titok szól. Tudom ez így nagyon kusza. az a lényeg, hogy elárultam ezt a titkot Mikenak, hogy értse az egész elméletemet. Talán ez az illető aki Lenát is elrabolta félt, hogy Mike szája eljár és őt is eltette láb alól- meséltem el dióhéjban a történetet.
- Szóval van ez a titok, és mindazok akiknek elmondtad eltűntek, vagy elrabolták őket? De várj, te még itt vagy- tett fel egy jogos kérdést Jessica.
- Az illető tudja, hogy nekem sosem járna el a szám ezzel kapcsolatban.
- Hé, most már mondd el mi ez az egész, én is tudni akarom.
- Ha elmondom valószínűleg téged is letámadnak, lehet épp amikor Zoét viszed iskolába, vagy amikor leugrassz a boltba. Nem szabad kockáztatnunk.
- Rendben akkor ne mond el a titkot. De mégis, hogy akarjuk visszaszerezni Lenát és Mikeot?
- Fogalmam sincs. De mindannyiunknak jobb lesz, ha a rendőrséget nem keverjük bele ebbe az egészbe.
- Bajuk is eshet, Emily! Bele sem merek gondolni, hogy mi lehet ennyire rettenetes, hogy embereket kell rabolnia valakinek. És ami a legrosszabb- vitte le a hangját nagyon halkra- meg is halhatnak, belegondoltál már ebbe?- Jessica könnybe lábadt szemmel hajolt nagyon közel hozzám.
- Menjünk fel, jó?- néztem rá, majd a bejárat felé vettük az irányt. Nem akartam most, egy igazán drámai és egyébként szomorú pillanatban elkezdeni nyávogni, hogy én inkább a lépcsőt használom, végül is kibírtam a liftet, de nagyon rizikós volt.
 Belépve a lakásba lehúztam a cipőmet és beléptem a nappaliba.
- Hol alszik Zoé?- szóltam ki a napplaiból mivel láttam, hogy a kislány most nem ott alszik.
- Nincs itt?- lépett be a szobába Jessica és megemelte a takarót.
- Nem ment át a szobájába?- kérdeztem mire mindketten átrohantunk a szomszéd szobába. Rózsaszín falfesték és igazándiból minden rózsaszín vagy lila. Igazi csajos szoba.
- Zoé! Zoé, hol vagy?- kezdtük el kinyitogatni a szekrényeket és benéztünk minden lehetséges helyre.
- Nincs- zártam be a ruhásszekrény ajtaját.
- 10 percre hagytam fent. Volt már, hogy fél órákra hagytuk őt itthon, és soha nem volt még semmi.
- Nyugi, minden rendben lesz.
- Nem nem lesz. Te tényleg nem réted Emily? A férjemet elrabolták a gyerekemet felszívta a föld. Semmi sem lesz rendben- rogyott le sírva a takaróra ahol Zoénak kellene épp feküdnie.
- Mi az a papírlap- mutattam a takaró elől előbukó lapocskára. Felkpatam az ágyról és elolvastam.
- "Holnap 9-kor a Fortune étterem háta mögött. Egyedül gyere"- olvastam fel hangosan is.
- Mi?- nézett rám furcsán Jessia.
- Úgy tűnik az elrablók nem számítottak rá, hogy én is itt leszek amikor megtalálod a levelet, de úgy érzem, hogy cserét akarnak.
- Milyen cserét?
- Zoét rád- böktem ki.
- Mi? Miért kellenék én nekik?- kérdezte Jessica idegesen és leült Zoé ágyára, fejét pedig a térdeire hajtotta.
- Szerintem úgy gondolták, hogy elmondom neked a titkot és akkor te is kellesz nekik.
- Hajrá Emily, akkor most már mondd el!- nézett rám idegesen Jessica.
- Rendben. Szóval az a helyzet, hogy az apám kettős életet él. 2 családja van, az egyik az én családom is egyben illetve egy rakás testévem, a másik pedig itt lakik Londonban, itt is van egy pár gyereke, és egy másik felesége. Anya biztosan nem tud róla, a másik feleség valamit tud, de nem érdekli.
- Hát, szóhoz sem jutok...
- És akinek eddig elmondtam ezt, azok mind eltűntek. Egyszerűen elraboltatta őket az apám, hogy fenn tarthassa a kis titkát.

5. fejezet - Help, lopják az életem 3.évad

Kitálalva

- Mr. Carter megcsalja az anyádat?

- Vagy lehet, hogy inkább az anyámmal csalja meg a másik nőt, ki tudja, azzal mióta van együtt. De ez egy rettenetes titok. Apámnak 7 gyereke van innen-onnan szó szerint. És most ha minden jól megy hamarosan 8 lesz. Amitől csak, hogy tudd, én egyáltalán nem vagyok feldobva.

- Hű, ez így gyors. Mr. Carter nem öreg már egy kicsit?

- De, én sem tudom, hogy minek neki még egy gyerek. De még nem biztos a hír- hosszú idő után először mosolyogtam. Együtt nevettünk ez a szitu most tényleg vicces.

- Rendben, ez egy nagyon gáz titok, amiről gondolom én, hogy csak te Lena meg az apád tud. És akkor az elrablás, hogy jön ide- kérdezte és mindketten abbahagytuk a mosolyt és a legkomolyabban néztünk.

- Úgy gondolom, hogy az apám rájött, hogy Lena is tudja a titkot. És mivel neki így most pont jó, hogy mindenhól van egy tucat gyereke és cikázik két város között teljes titokban, nem szeretné, hogy valaki elárulja a titkot. Pontosan tudja, hogy én anyának soha nem mondanám el, mivel túl jól ismer és igaza is van. Soha nem lenne szívem anyámmal ezt tenni, és ha talán ez a helyzet a legrosszabb, ami lehet, akkor sem akarom, hogy neki és a testvéreimnek ennél is rosszabb legyen. Szóval én kiestem neki pedig még álmában sem járna el a szája, szóval maradt Lena. És talán ha nem is ölné meg, elrabolhatta. Megfenyegetheti, ha kitálal, végez valakivel, aki hozzá közel áll. Persze szerintem Lena soha nem tenné ezt, de természetesen ezt apám nem tudja.

- Ez hihetetlen- állt el Mike lélegzete. Tényleg tátot szájal figyelte ezt a kifordított love story-t.

- Szóval, most csak akartam, hogy rajtam kívül még tudjon valaki erről a titokról.

- És nekem most mi a dolgom? Azon kívül, hogy egy óriásit csalódok a Carter családban. Persze benned nem.

- Nincs más dolgod, mint megtartani a titkot, és ennyi. Ja, és valójában csak apámban kell csalódni, ha jobban belegondolok még D, apám másik felesége sem tehet semmiről. Anyám meg aztán nagyon nem.

Felálltam és az ajtó felé néztem, amikor a kis Zoé kinyitotta szemeit.

- Jó reggelt- mondta neki Mike.

- Ki ez a néni?- kérdezte majd rám nézett és felült az ágyon. Most így nézve tényleg kiköpött Mike, de ha keresném még Lena vonásait is megtalálnám a tündéri kislány arcában. Mike helyett én léptem köze Zoéhoz.

- Emily vagyok, jó barátja Lenának- és igen, bár így lenne. De tenni fogok arról, hogy így legyen.

- Lena a keresztanyukám. És elment- mondta. A hangja elragadó volt, gondolom nem is lehetne egy 3 évessel másképp megértetni a történetet.

- Igen- mosolyodtam el.- Most mennem kell, szia-, köszöntem el, majd Mike-al a sarkamban mentem az ajtó felé. 

- Majd jelentkezem- mondtam majd átöleltem. Ő is elmosolyodott és kiengedett. Lassan ismét a lépcsőt használva lementem, nem is tudom, hogy miért irtózom ennyire a liftektől. Amikor még szép életem volt, és hármasban éltünk anyáékkal – akkor még nem is gondoltam volna, hogy apának van egy másik családja- egyszer elmentünk a plázába és bent ragadtunk a liftbe. Bár a plázás liftek kicsit sem visszataszítóak, vak sötétben ültünk másfél órát 4 méter magasban. És én az óta nem lifteztem, ha jobban belegondolok amikor Lena és én itt laktunk szerintem a lépcsőt használtam. Ez azt is tudatja, hogy életem nagy részében keretes házban éltem le. És amúgy meg imádom a lépcsőket.

Kisétáltam az ajtón és őszintén mondom nem tudtam, hogy hova tovább.

Még mindig éhes voltam, de egy próbát megér… Visszamegyek Mr és Mrs Carter csodálatos lakásába, és hátha ott van apám és beszélhetek velük, hátha gratulálhatok az új jövevény érkezéséhez.

Ismét taxiba ültem, ha ennyit közlekedem, mindegy lenne, ha bérelnék egy autót, vagy vennék egy kocsit. Bár azt nehéz lenne repülővel hazavinni, inkább majd bérelek egy kocsit, de majd csak a látogatás után.

Hamar odaértem, végre nem egy olyan nagyon bamba taxist fogtam ki. Amelyik Mikehoz hozott az olyan lassan jött, hogy szerintem gyalog hamarabb értem volna, egy biciklis majdnem megelőzött minket. És még nézett, amikor egy cent borravalót sem adtam neki.

Amikor odaértem lassan besétáltam. Biztos furcsa lehet, hogy egy nap kétszer visszajövök, de hát ennél hülyébnek már csak nem fognak nézni.

Bekopogtam, majd megnyomtam a csengőt is. 2 percet vártam, amikor valaki ajtót nyitott, apa volt az.

- Emily?- kérdezte. A hangja kemény volt, tényleg meglepődött. Nem is tudom, hogy anya miért nem mondta el neki, hogy ide jövök, vagy Mia miért nem újságolta még el neki.

- Apucikám- mondtam, majd minden erőmet összeszedtem és megöleltem. Fúj! Rettenetes volt megölelni, általában azt ölelem, meg akit szeretek és nem azt, akit utálok. Betolakodtam mellette és a nagy előtérben álltunk most. Senkit nem láttam. Apa bezárta az ajtót és kínos volt neki

- Emily, mit keresel itt?

- Hát, ha jól gondolom nekem ehhez a kérdéshez sokkal több jogom van, mint neked- mondtam magas hangon, majd a hangomat lejjebb emeltem!- Csak mert fontos lenne elbeszélgetnünk arról, hogy mit akarsz te Lenától. Hagyd őt békén és engedd szabadon.

- Először is bármiről is beszélsz, Lenáhot neked már nincs közöd. Nem vagytok már barátok- mondta. Úgy csinált mintha nem tudná, miről beszélek. Amit mondott, hogy mi már nem vagyunk barátok kicsit szíven szúrt. Majdnem kicsordult egy könnycsepp a szemem sarkában, de megerőltettem magam.

Jessika Morgan Moore

- Ehhez meg neked nincs közöd! És annak az oka, hogy mi nem vagyunk barátok, Te vagy.

- Rendben, akkor az ok én vagyok. Most pedig elmehetsz!- majdnem a kezem után kapott, de én még nem fejeztem be a beszélgetést.

- Ne merj kidobni apucikám. Szeretnék gratulálni az legújabb gyerekedhez, aki még tudom, hogy nem született meg. Remélem fiad születik.

- Honnan tudod te mind ezeket? Neked ehhez nincs közöd.

- A lányod vagyok, elég sok mindent tudok rólad. Én vagyok a trónörökösöd apu. Tudom, hogy egy elkeseredés neked, hogy minden gyereke lány. Ja, még valami. Nem Lena volt az egyetlen kívülálló, aki tud a cselszövéseidről- mondtam gúnyosan. Hátat fordítottam majd még a vállam felett visszaszóltam:-  Szia apukám.

Ő nem köszönt, csak hátat fordított. Ezután gyalogoltam néhány utcát és beültem egy normális étterembe. Itt már valamivel kulturáltabb emberek voltak. Rendeltem egy vacsorát, ami rántott sajtból, paradicsomsalátából és burgonyából állt. A kedvencem. Nagyjából este 7 volt, amikor fizettem és gyalog indultam a szálloda felé. Már előre tudtam, hogy majd ott bérelek egy szobát. Mikro beléptem a szálloda ajtaján megcsörrent a telefonom. Ki keres este fél 8-kor?

- Igen?- szóltam bele, a szám ismeretlen volt,d e Londoni. Mike lesz az, gondolom.

- Emily? Emily Carter? Segítened kell! Jessika vagyok, Mike felsége. Nemrég a parkban voltunk Zoéval és Mike-al mikor kétmaszkos férfi elrabolta Mike-ot!

Egy pillanatra leállt a szívem… Apám megtudta volna, hogy én Mike-nak mondtam el a titkot ma délben? Hogyan?

4. fejezet - Help, lopják az életem 3.évad

Hogyan?

A papír a kezemben mereven állt, rajta Lena képe, gondolom mostanában készülhetett. Megváltozott. A képen a mosolya olyan volt, amit én még sosem láttam. Boldog és gondtalan, talán tovább lépett és őt egyáltalán nem viselte meg az, hogy nagyjából egy hónapja nem beszéltünk. És, bár ez az 1 hónap kis szó, nekem sokat jelentett. Régen mindig együtt voltunk, együtt is éltünk. És a képet elnézve ez az 1 hónap neki a világ legjobb egy hónapa volt. 
- Valami gond van kisasszony?- tette fel a kérdést a pincér. Ja, tényleg! Kábé 2 perce áll szándékomban rendelni egy gyrost és a pincér még mindig mellettem áll.
- Ömm, azt mondta, hogy a család kérte, hogy tegyék ki a lány képét?- kérdeztem és a pincér felé fordultam.
- Igen, de nem tudom. Tudja, én csak itt dolgozom és azt az étlapot adom a kedves vendégek kezébe, amit a főnököm összeállít.
- Beszélhetek a főnökével, uram?- kérdeztem és felálltam. Eddig egy viszonylag kényelmes bárpultnál üldögéltem. 
- Ez egy étterem kisasszony, vagy eszik, vagy nem jön ide- idegesítő volt, hogy a pincér egyszerűen felkapta a vizet. Mintha nem érdekelné és zavarná, hogy érdeklődöm. Először olyan segítő kész volt a kinézete most meg hirtelen el akart zavarni hidegebb éghajlatra. 
- Akkor készítse el a gyrosom és szóljon a főnökének- vágtam rá, én is nagyképű voltam, ezután visszaültem az asztalhoz és az étlapot néztem. Miután eltűnt még végignéztem a képen. Celluxszal volt felragasztva. Körbenéztem, hogy ne lásson senki, majd leszedtem a képet és összehajtva a táskámba tettem. Vártam és már kezdtem azt hinni, hogy a férfi az utóbbi 5 percben túlságosan tolakodónak tartott és most felméri, hogy meddig vagyok hajlandó bambán és egyedül üldögélni az asztalnál. Ekkor egy mély férfihang szólt fel mögöttem. Olyan volt a hang, mint egy megfázott fickó, de kemény is volt. És mintha totálisan részeg lenne az illető.

- Emily!- kiáltotta. Megfordultam. Egy ideig mértem a férfit. Magas, fekete haj. És… Pontosan, mint Kevin Dirty. Ekkor következtek a bennem megfogalmazódott kérdések. Az a Kevin Dirty? Az a Kevin Dirty, akinek a féltestvére az apám felesége? Vagy nevezzük inkább szeretőnek? Kevin Dirty, aki kemény 6 percig volt a pasim sok évvel ezelőtt? Az a Kevin Dirty aki a testőröm volt, és aki Lena egykori barátja?

- Kevin? Kevin Dirty?- nem jutottam szóhoz. Kevin túl hangosan szólított meg és ennek hála most az egész étterem minket figyel.

- Hát itt vagy! Nem is tudtam, hogy te nem Mr és Mrs Carterrel érsz, vagyis hát, hogy helyesbítsek nem tudtam, hogy te nem a nővérkém és a csodálatos férje társában élsz. Csodálatos gyermekeik vannak, három.

- Csak két gyerekük van, Miának D-hez semmi köze. És most kotródj innen- közelebb léptem hozzá. Nagyon nem érdekelt immár, hogy mindenki minket néz és, hogy most már a hangomat is felemeltem. Ahogy már csak fél méter volt Kevin és köztem éreztem a leheletén, hogy a kocsmából szabadult. Hót részeg volt. Már a két lábán alig állt, vártam mikor borul a közvetlen mellette lévő négytagú család ebédjébe.

- Nyugi kislány, csak azt akartam mondani, hogy kiábrándíthatnád az anyádat. Az apád nem szereti őt. Ja, és csak, hogy tudd, D terhes! És velük lakok- rémítő nevetésbe kezdett, amikor kimondta. Sírni akartam, de helyette visszafogtam magam. Már nem vagyok kislány. Nem érdekel, hogy apámnak újra gyereke lesz. Nem is tudom, nem öreg ő már ehhez? Amúgy is, csak szurkolni tudok, hogy végre valahára fia szülessen. 7 gyereke van és mind lány. Most, hogy már tényleg hidegen hagy ez az egész összeszedem magam.

Kevin botorkált előttem még egy sort, mikor ujjaimat ökölbe szorítottam és a bal szeme alá céloztam. Igazán nem volt kellemes érzés az újaimnak még reccsentek is, de a hangot az tompította, hogy Kevin ráhasalt annak a bizonyos négytagú családnak az asztalára. Én hátat fordítottam, amikor láttam, hogy az eddigi helyemen ott áll a pincér. Határozott léptekkel mentem oda. A gyros már le volt téve.

- A főnököm beszélni akar magával… és csak, hogy tudja nem az eltűnt lány lesz a téma- mondta majd erősen kapott a csuklóm után és a bárpult mögött bevitt egy ajtón, amit egy viszonylag rövid folyosó követett. Végül is maximum kifizettetik az összetört tányérokat, a család számláját meg még behajtják azt, hogy kiabáltam. De amikor pénzt költök az csak azért nem zavar, mert mint már említettem D ugyan ezt a pénzt költi.

Bementem egy bőrborítású ajtón, a pincér már nem jött velem. Egy szintén bőr székben ült egy néger képű pasas. Nem volt öreg. Olyan középkorosztály. Harminc és negyven között. Az asztalon könyökölt és úgy nézett rám, mint aki egy gyilkosságot követett el. A szitu olyan volt mintha épp a drogdíleremhez léptem volna be. Rámutatott az óriási íróasztal előtti kis szövetszékre, hogy üljek le.

- Hello- köszöntem alig hallhatóan, majd leültem a székbe. Nem volt kényelmes a szék, sőt kemény volt, de nem volt időm ezzel foglalkozni. A pasas még mindig engem fürkészett.

- Hello- mondta lassan, minden betűt külön hangsúlyozva, mintha gúnyolódna az én, előbbi köszönésemen.

Elmosolyodtam és figyeltem, ahogy tekintete végigfürkészi testemet. Kifejezetten zavaró volt.

- Kihez van szerencsém?- kérdezte. Olyan volt mintha neki az a jelenet, hogy az előbb lekevertem egyet Kevinnek kimaradt volna. Mintha csak a legjobb barátját kérdezné. Vagyis hát, ez rossz példa mivel épp azt kérdezi ki is vagyok én.

- Emily Carter vagyok, örvendek- mondtam, majd a kezemet olyan gyorsan nyújtottam át az íróasztalon amilyen gyorsan vissza is húztam, mivel a pasa a szemkontaktusával már közölte, hogy nem fog velem kezet.

- Minek köszönhetem a szerencsét, hogy most megismerkedtünk Emily- a nevemet úgy mondta, mint azt az előbbi Hello-t, gúnyolódva. Esküszöm mintha még sosem hallotta volna ezt a nevet, szerintem viszonylag gyakori.

- Valójában az étlap hátulján lévő eltűnt lány iránt érdeklődnék-, tudom, rossz mondatfogalmazás.

- Nem tudok többet mondani, mint amit a kép elárul. Eltűnt! Ettől többet nem tudok mondani.

- A lány szülei kérték meg az éttermet, hogy ragasszák ki a képet?- kérdeztem. A fickó még mindig nyugodt volt, bár ahányszor szóhoz jutott a hangját mindig fentebb emelte egy kicsit.

- Ha jobban körülnéz, a városban láthatja, hogy az utcák is tele vannak ezzel a plakáttal. Gyanítom, bármelyik étterembe ment volna az étlapon rajta lett volna a lány- tényleg nem figyeltem, pedig már ültem taxiba, ahol elég gyakoriak a hirdetések és a közlemények kiragasztva, és sétáltam az utcán is, ahol konkrétan bele kellett volna futnom a legjobb, javítom, a volt legjobb barátnőm képébe.

- Elrabolták vagy eltűnt?- kérdeztem. Erre a pasi felpattant, nem tudom mi volt a tolakodó, a zavaró vagy a rosszindulatú közlemény a kérdésben, de dühös lett. Egy lapra, olyan jegyzettömb félére írt valami címet. Nem láttam mit. Egy szövegkiemelővel írt, legalább tollat használt volna, de persze nem akarok kötözködni.

- Itt ez a rohadt cím, és engem hagyjon békén ezzel a lánnyal. Eltűnt, és engem hidegen hagy. Menjen el, itt laknak a szülei szerintem ők szíves örömest csevegnek önnel a lányról. Most pedig az ajtó nyitva van, remélem, kitalál, Emily- mondta durván és átadta a lapot. A nevemet megint gúnyosan mondta, ettől már feláll a szőr a hátamon, és kirázott a hideg. Szerintem sokat gyakorolta ezt a kiejtést, bár az akcentus érzékelhető rajta. Az ajtóhoz sétáltam.

- Viszlát-, szóltam hátra a hátam mögött, lenyomtam a kilincset és kimentem. Ballagva lassan, apró léptekkel, jutott eszembe, hogy meg sem kérdeztem az ő nevét. Leolvastam inkább a címet a papírról. Hát persze, egy számomra jól ismert cím volt. Itt laktunk mi ketten, Lena és én. Gondolom miután én visszamentem anyáékhoz New Yorkba ő és a családja tovább bérelték a lakást, most meg a szülei lakják mivel… hát igen Lena eltűnt, vagy inkább elrabolták.

Kimentem a másik ajtón is ami a bárpult mögé vezetett és kisurrantam az étteremből, eszembe jutott a Gyrosom amit nem fizettem ki, de meg sem ettem. Pont korgott a gyomrom, amikor átléptem a küszöböt. Jól jött volna, de megfogadom, hogy legközelebb valami előkelő és puccos éttermet választok. Oda Kevin biztos nem jönne be. Ki tudja mi lett vele miután lekevertem neki egyet. Bár még mindig nem fogtam fel, miért nem elég apának 7 gyerek? Oké, jó, egyik sem gyerek már, a legkisebb is 15 éves, de apa sem fiatal már. Vagyis nem öreg, de azért ahhoz, hogy újra gyereke legyen ahhoz öreg. És ha jobban bele gondolok D sem olyan fiatal, de mit érdekel ez engem? Majd ha megházasodom, megszerzem a címét, hogy meghívhassam, ja és ha templomba járok, könyörgök egy gyorsat, hogy fiú legyen.

A sarkon hívtam egy taxit, ami viszonylag hamar megjött. Megmutattam a nehezen olvasható címet a sofőrnek, nem is tudom, hogy az emberek a szövegkiemelőt miért írásra használják, benne van a nevébe mire használandó. Szöveg kiemelésre.

Amikor odaértem rám törtek az emlékek. Kifizettem a taxit, majd odasétáltam a rossz állapotban lévő panelház bejáratához. A Moore családot nem is kerestem, tudtam, hogy a 14-es gomb lesz az, és az is volt. Megnyomtam majd az sípolni kezdett és egy fiú hang szólt bele. Gondoltam, hogy nem Lena apja az, talán az öccse.

- Moore család- mondta.

- Itt Emily Carter, nagyon fontos lenne, hogy a Moore szülőkkel beszélhessek.

- Nincsenek itthon, tudok segíteni?- kérdezte.

- Azt hiszem igen- feleltem közel hajolva mikrofonhoz.

Mike Moore

- Akkor gyere be, 3. emelet 14-es ajtó- mondta majd a sípolás hosszú lett én pedig beléptem a vasajtón. Tipikus társasház szag volt. Bár ismerős volt én is laktam itt néhány évig, valamilyen szinten még mindig undorodom ettől. A lift elé értem és a hívás gombot nyomtam meg, ami nagyon kopott volt. Két lift volt, mind a kettőt hívtam és az első ért le hamarabb. Kinyitottam az ajtót, amin a kilincs volt, és bevallom nehéz volt. Végignéztem a liften, ami egyszínű, szürke linóleummal volt borítva, elkapott a hányinger. Még egy eldobott Túró Rudis papír is volt ott. Azt hittem felfordul a gyomrom. Hogy tudtam én itt lakni?

Becsaptam az ajtót és elindultam a lépcsőn. Nyugi Emily, csak a harmadikra mész. Azért ez enyhe megnyugtatás, ha tíz centis magas sarkúba lépkedsz.

Végül valahogy csak fel értem és becsengettem a 14-es ajtón. Gondolom már azt hitte a srác, hogy megléptem mivel így jóval több időbe tartott felérni, főleg az én tempómban. Majd kinyitotta a fiú az ajtót. Nem hasonlított arra a kicsi kori énjére, akivel a suli folyosóján futottam össze néha napján. Más volt, érettebb.

- Szia, emlékszel még rám?- kérdeztem.

- Igen, először nem akartam elhinni, hogy te vagy az, gyere be- mondta. Kicsi volt a lakás, kisebbnek tűnt, mint amikor én laktam benne.

A nappali felé mentünk. Amikor beléptünk meglepődésemre egy sötét bőrű kislány feküdt a kanapén. Be volt takarva és aludt.

- Ő ki? Nekem csak ketten voltatok testvérek?- tettem fel a kérdést. A lány tényleg aranyos volt, de azt gondoltam, hogy nem testvérek, Lenát nem láttam benne.

- Ő a lányom- mosolyodott el. Nagyon meglepődtem.  Azt tudtam, hogy Mike nem sokkal fiatalabb, mint Lena, de hogy már gyereke van?

- Tényleg?- kérdeztem, és ha jobban megnézzük tényleg hasonlítottak egymásra.

- Igen, néhány éve volt az esküvőm az anyjával. Tudod, ti akkor itt laktatok Lenával és még őt sem tudtam meghívni.

- Aha, nagyon aranyos. Hogy hívják?

Zoé Moore

- Zoé. Zoé Moore. Amúgy a feleségem most dolgozik, a szüleim meg szintén még keresik Lenát. Gondolom hallottál róla.

- Igen, és nagyon sajnálom. Róla szerettem volna kérdezni néhány dolgot, és szerintem te is tudsz nekem segíteni, de fontos lenne, hogy erről a beszélgetésről egyelőre még senkis e tudjon- mondtam. Leültünk. Ő a nyugodtan alvó Zoé mellé, én pedig egy másik fotelbe. A nappali viszonylag tágas volt a többi helyiséghez képest.

- Talán van valami híred? Tudom, hogy titeket is elraboltak még tizenéves korotokban. Ha nem jöttél volna talán felkerestelek volna, hogy tudsz-e segíteni- mesélte.

- Úgy gondolom… vagyis van egy sejtésem, hogy ki rabolhatta el Lenát.

- Szerinted elrabolták? Mi azt hittük maga ment el.

- Lena és én is tudtunk egy titkot, amit még rajtunk kívül csak egy, belső harmadika személy tudott.

- Pillanat, nekem ez így kínai. Milyen titok és milyen harmadik személy?

- Megígéred, hogy soha senkinek, még a feleségednek sem mondod el et az egészet, ha beavatlak?- kérdeztem.

- Nyugi Emily, én tudok titkot tartani.

- Rendben, de ez nem egy szimpla titok.

- Bökd már ki, esküszöm, hogy most már tudni akarom. És ígérem, hogy lakat lesz a számon- mondta, majd egy kicsit előrébb dőlt. Egy utolsó pillantás még Zoéra, hogy mennyire alszik mélyen.

- Az apám két nővel van együtt. De egyik sem tud a másikról. Vagyis én úgy tudom.

3. fejezet - Help, lopják az életem 3.évad

Feladom, ez tök gáz

- Lo… Londonba- dünnyögtem.

- Apád is oda megy- mosolyodott el anya, kivételesen most apa hozott szerencsét – Együtt mentek?- vagy mégsem…

- Ömm… Én nem vele megyek… Csak… Hát én vonatozom.

- Vonattal mész? Miért nem szólsz apádnak, hogy foglaljon neked is a holnapi gépre jegyet?- kérdezte, én pedig rettenetesen kellemetlenül éreztem magamat.

Vonatállomás

- Én ma megyek, sürgős dolgom van- kezdtem hadarni, amivel a célom az volt, hogy anya ne jusson szóhoz- apának nem kell tudnia erről, én elmegyek, ő meg itt maradhat, ameddig csak akar. Na, szia, anyu- elköszöntem, majd siettem a kocsihoz. Beültem a hátsó üléshez, majd előre szóltam a sofőrnek és már indultunk is… a vonatállomásra.

Hamar ott voltunk, a vonat maga borzalmas volt, egész úton döcögött, büdös volt és körülöttem mindenki cigizett. Nem is tudom, hova lett a jó öreg ’ nyílt láng használata tilos ’ tábla minden karfáról. Valójában mind azt, hogy nem említettem a jegyet, ha lehet első osztályra, az én hibám.

Egy elegánsan kiöltözött fiatalember ballagott a székem mellett. Ő biztosan az első osztályról menekül.

- Elnézést- kaptam el a karját.- Mr- lassan olvastam a nevet, egyszerűen kiolvashatatlan volt a névtábla az ingen.- Klodvig Mr klodvig.

- A nevem Cloudving. Mr Cloudving. Segíthetek?

- Igen, mennyit kell fizetni, hogy kapjak, egy helyez az első osztályon?- kérdeztem.

- Semennyit.

- Ingyen van?- kérdeztem mire az ember elfordított a fejét.

- Nem, nincs hely- vágta rá, majd elindult a vonat folyosóján tovább. Ismét elkaptam a kezét, csak nem hagyhatom futni. Érthetetlen fejet vágott, és ha jobban belegondolok bunkó is volt az, az arckifejezés.

- Oh, kérem Mr Klodvig. Biztos tud intézni nekem egy helyet. Természetesen pénz javában- mondtam, és bár tudom, hogy az, az összeg, amit én itt ajánlgatok nem az enyém és nem én dolgoztam megérte. De boldogított, hogy az egyetlen ember, aki gürizett az én zsebemben lévő pénzért az, az apám, és, hogy D és a drágalátos féltestvéreim ugyan ezt a pénzt szórják nap, mint nap.

- Cloudving, és kérem, eresszen el- mondta dühösen mire elviharzott. Hát remek, ekkora szerencsém sincs. 

Dünnyögtem egy sort majd visszaültem a helyemre és zenét hallgattam.

Sokkal hosszabb volt az út így mintha repülőre ültem volna, de kibírtam és természetesen voltak megállók így egész úton még az internetet bújtam és foglaltam egy jegyet menet közben egy érintett megállóbál így kb. fél úton szálltam le és taxiztam a reptérre ahol már foglalva volt a jegyem így egy friss környezetbe mentem tovább. A cél London volt. 

Nagyjából 3 és fél órával a felszállás után érkeztünk Londonba.

A problémám az, hogy nem is tudom, hogy hol keressem Lena Moore-t. Elsősorban egy taxiba szálltam, majd megadtam azt a címet a sofőrnek ahol remélhetőleg apám másik családja lakik.

Mia/Sharon

Amikor megérkeztem láttam, hogy a ház nem sokat változott. A kapu nyitva volt, szóval egész az ajtóig sétáltam. Lassú léptekkel haladtam és útközben felmértem, hogy a ház tényleg nem változott semmin. Talán egy festésen esett át. Az ajtóban megtorpantam, de végül minden bátorságomat összeszedtem és bekopogtam. Csengő is lett volna, de így sokkal jobban tetszett nekem. Végül hallottam, hogy valaki hármat fordul az ajtó előtt majd lassan lenyomja a kilincset. Egy barna hajú lány volt az. Szeme az apámé és innen beugrott, hogy ez csakis Lara lehet.

- Igen?- kérdezte, és rettenetesen furcsa tekintete volt.

- Mia- gondolom, itt ezt a nevét használja-, Carter-t keresem.

- Maga nem az a lány, aki nem is olyan rég azt állította, hogy Mia a testvére?

-  De, én vagyok az - mosolyodtam el.

- És még mindig azt hiszi, hogy Mia a maga testvére?- tette fel a kérdést. Nekem jobban tetszett volna, a megengedi, hogy bentebb menjek, de látszott rajta, hogy egyelőre még esze ágában sincs.

- Én nem hiszem, hogy Mia a testvérem, hanem tudom. De amúgy a neve nem Mia hanem Sharon- rettenetesen közel kerültem ahhoz, hogy kitálaljak ennek az ártatlan lánynak. Végül is az apám ugyanannyira az ő apja, is mint nekem, vagyis hát ő nem tehet erről az egészről.

- Jó, hát nem érek rá ezt a ki talált halandzsát hallgatni- tényleg komoly volt az arckifejezése, és úgy éreztem elhiszi, amit mondok, csak nem akarja bevallani magának.

- Rendben, hinni nekem nem kötelező, de szólnál Miának, hogy keresem? Szeretnék beszélni vele.

- De Mia nem is ismeri magát.

- Oké, igazad van. Elsősorban tegezz, kérlek. Másodszor pedig csak annyit kérek, hogy szólj neki, és ha nem akar, nem jön le.

- Rendben, gyere beljebb- megengedte, hogy az előtérben várakozhassak, míg ő az emeletre szaladt és gondolom szólt Miának.

5 perc múlva egy szőke lány ballagott le a lépcsőn. Mia volt az. Nem sokat változott mióta legutóbb láttam, talán elment a fodrászhoz. Hasonlított gyerekkori magára. Most komor volt a tekintete miközben elém ballagott. Lara már nem jött le.

- Segíthetek?- kérdezte. Hangja rendes volt, de félelmet is érezhettem benne.

- Szia, emlékszel rám?- kérdeztem, próbáltam barátságod maradni, de 2 méter távolsággal ez nehéz hol. Úgy tűnik, ő nem akar közelebb jönni.

- Mély nyomot hagytál bennem, az biztos. Magadhoz szorítottál az utcán, amikor nem is ismerlek.

- Én jobban ismerlek, mint te azt hinnéd, csak annyit szeretnék kérni, hogy emlékezz vissza a gyerekkorodra. Milyen életed volt? Hol éltél igazán kicsi korodban, és kivel?- A következő terv pedig az, hogy ő maga fog rájönni, hogy D nem az anyja és, hogy Molly meg Lara csak a féltestvérei.

- Nem sok mindenre emlékszem, de mégis mit érdekel ez téged?- furcsa a volt a tekintete, látszott rajta, hogy tényleg nem emlékszik semmire.

- Csak emlékezz- mondtam nyomatékos hangon, majd magam sétáltam ki a házból egész az utcára. 

Végül is az egyetlen hely ahol Lena és én összefuthatunk az, az utca. Ha Lena még mindig újságokat kézbesít, akkor talán majd találkozunk. Ezután egy étterembe vettem az irányt. Már nagyon éhes voltam.

Egy Görög hangulatú éttermet választottam ahol le is ültem egy asztalhoz. Elém tettek egy étlapot ahonnan könnyű volt a választás, gyros. Az innivalókat fürkészve a hátlap leghátulját néztem és megakadt a szemem egy fotón és egy feliraton:

Eltűnt

Ez ált a kép felett, de ami a legmegdöbbentőbb, hogy a képen nem más volt, mint maga Lena. A szívem gyorsan vert, még nem fogta fel, a pincért intettem magamhoz.

- Elnézést, ki ez a lány az étlapon?- Kérdeztem a képre mutatva.

- Ő Lena Moore, nem rég tűnt el itt Londonban, a szülei nem adják fel és minket is megkértek, hogy ragasszuk, ezt az étlapunkra hátha látja valaki- akkor már minden világos volt. Talán, de tényleg csak talán apám rájött, hogy a titkot nem ketten birtokoljuk, hanem hárman, hisz Lena is tudott apám piszkos dolgairól.


Domi X