Előről kezdem kirakni a 3. évad részeit. Az összefoglalót ajánlom az új olvasóknak, ott minden eddig történt dolog össze van sűrítve. Nagyon örülnék néhány visszajelzésnek. Mondtátok páran a szavazás során, hogy olvasom, ha izgalmasan kezdődik; Szeretném, ha megírnátok, hogy milyen lett, de az igazi izgalom a következő részben kezdődik el. Ismét Emily mesél, és ne lepődjetek meg, hogy van ahol Emily tesóját Mia ként és van ahol Sharon ként említik. Jó olvasást.
Bár ne tettem volna!
Nem telik el millió meg egy év, nem változik a világ. Ezért mondanám, hogy az én történetem teljesen más. Valójában sosem hittem azoknak a mondásoknak, amik azt közölték, hogy egyszer fent, másszor lent. Talán ezért van, hogy a lent nekem túl hamar jött, és túl sokáig tart. Most pedig itt állok 34 évesen. Nincs se kutyám se macskám sem barátom. Legutóbb amikor barátom volt 16 voltam, és később kiderült, hogy a pasi, aki 6 percig volt a pasim az apám szeretőjének a féltestvére. De ez így zűrös. Szóval ott tartottam, hogy nincsen háziállatom, csak egy fél tucat testvérem… Meg egy negyed tucat féltestvérem…
De ez így még mindig nagyon zűrös. Most épp azzal a mocsok apámmal és anyámmal vagyok itthon. A további 6 testvérem eléggé ismeretlen számomra, legalábbis a tartózkodási helyük. Három tesóm, Lusia, Linda, és Jessie suliban vannak. Mia az első édestestvérem valahol Londonban lakik a többi féltestvéremmel, Larával és… Várjunk csak, hogy is hívják? … Á igen, és Mollyval. Szóval ennyit erről. De ha legalább lenne egy barátnőm. Egy igazi barát, aki mindig mellettem áll… De nekem hat testvéren és két bombasztikusan idegesítőn szülőn kívül más nem jutott. Egyelőre a bakancs listám nagyon gonosz:
1, Apa elmondja az igazat anyának!
2, Visszakapom Miát!
3, Beszélhessek az igazakról a többi tesómmal!
4, Apa két szék közül a pad alá esik! (avagy elhagyja D és anya is)
És ez nem a teljes lista, de nekem most ezek a legjobb, avagy a legnagyobb vágyaim. Bár az ötödik a legnehezebb és egyben a legfontosabb is:
5, visszakapjam Lena Moore-t.
De ha el is megyek Londonba… Lehet már nincs ott. Ha el is megyek San Franciscoba… Lehet már nincs ott. És az itteni házuk… Mennyi az esély arra, hogy valaha megtalálom őt? Igen… Egy nagy büdös nulla! Hosszantartó gondolataimat az zavarta be, hogy valaki kopogott az újdonsült szobám ajtaján. Talán ha csak azt kiabálnám, hogy bejöhet bunkónak tartana… Bárki is az illető. Természetesen sem az új személyzet, sem a rég látott anyám és testvéreim előtt nem akarok rossz szemben feltűnni. Apámra meg… Hadjuk, ő nem érdekel. Bár ha éreztél valaha mérhetetlen gyűlöletet, akkor pontosan tudod, miről van szó. Ezek után lassan felálltam, és határozott léptekkel mentem az ajtóm elé. Eszembe jutott, hogy kulcsra zártam, amivel csak annyi volt a célom, hogy mindenki kopogjon, aki be akar jönni. Mostanában kissé szétszórt vagyok, de azért nem várakoztathatom meg az ajtóban álló idegent.
- Ki az?- tettem fel a kérdést, bár egy egyszerű lakóházban ez igazán idiótán hangzott.
- Jessie vagyok, csak anya felküldte a táskádat, amit amúgy lent hagytál- mondta, majd éreztem, ahogy kezével az ajtónak támaszkodott.
- Mikor értél haza?- tettem fel a kérdést, és kezdtem kínosnak érezni az ajtóban álldogálást.
- Most- vágta rá hozzám hasonló határozott hangon. Ezután lassan és hangtalanul elfordítottam a kulcsot a lyukban és kinyitottam az ajtót. Jessie állt előttem, látszott rajta, hogy ki van merülve a suli után. A barna Vál táskámat tartotta kezei között.
- Gyere be- mutattam a szobám felé, mire ő nekem nyújtotta a táskát, de megszédült, a táska pedig a földre zuhant és kiborult belőle az összes cuccom.
- Sajnálom- mondta, majd mindketten leguggoltunk és a cuccaimat szedegettük fel. Amikor Jessie megfogta a telefonomat nagyon erősen remegett a keze, amin elcsodálkoztam.
- Mi a baj?- nyúltam keze után, majd letette a telefont.
- Tudod anyuék megint veszekedtek- mondta, majd kicsordult egy könnycsepp a szeméből.
- Tényleg?- köszönöm Istenem, hogy meghallgattad szavaimat- Miért?
- Apu elmegy egy üzleti útra, de anyu meg nem akarja… Szóval csak összekaptak egy kicsit- mondta, majd még jobban sírt. Felálltunk és leültünk az ágyam végébe. Az ajtó ekkor tárva nyitva volt, a táskámból kihulló összes holmim pedig még mindig a földön hevert.
- Nem tudod, hogy hová megy, vagyis menne apa?- kérdeztem, nem mintha nem tudnám, hogy a másik családjához megy Londonba. A nyelvem hegyén volt az igazság, és az pedig a kezemben, hogy kipipáljam a bakancs listám 3. pontját.
- Londonba- bökte ki, majd, majd nem elmosolyodtam azon, hogy milyen jó is az én tippelőkém- Valami gond van?- kérdezett á, bizonyára leolvasta rejtett mosolyomat arcomról.
- Nem… Semmi, csak én is pont Londonba készülök- mondtam, majd fél szám ismét mosolyra állt, egy kis álköhögéssel lepleztem az egészet.
- Miért mész oda?- kérdezte, majd a zsebéből előhúzott zsebkendővel letörölte könnyeit. Nem gondoltam, hogy muszáj tudnia Lenáról. Valahogy ez az egyik és egyetlen dolog, amit magánügynek tartok.
- Egy kedves ismerő
- A testvérünket látogatod meg, ugye?- vágott a szavamba a hirtelen fellépő kíváncsiságával. Ebből nehéz lesz kibújnom, de ha igent mondok, még akkor is jobban járok, mint az igazsággal.
- Igen- mondtam és elővettem az összes maradék színészi tudásomat.
- Rendben… Én is veled megyek- vágta rá határozottan és hirtelen eltűnt a maszk elől a kislány.
- Mégis miért jönnél? Neked most az iskolával kell foglalkoznod. Maradj itt- mondtam, ezzel próbálva lebeszélni az őrült ötletéről.
- Ugyan annyira vagyok a testvére, mint te. Ugyan annyi jogom van találkozni vele. Meg gondolom apa is benéz majd hozzá és… De valóján Mia miért is nem él velünk?- kérdezte, ezzel engem kínos helyzetbe sodorva. Úgy gondoltam nyugodtan találkozzanak, és ha úgy vesszük, nem származik nekem rossza még abból, sem ha a titok kiderül.
- Nem tudom. Szóval én semmit nem tudok róla, pontosan azért megyek el, hogy mindezt megtudjam- mondtam és élveztem, hogy Jessie velem szeretne tartani.
- Akkor szólok Lindának és Lusiának, hogy pakoljanak be néhány cuccot egy bőröndbe- mondta, majd felállt az ágyamról.
- Én úgy értettem, hogy ketten megyünk- mondtam meglepődve. Kissé furcsálltam Jessie közvetlenségét.
- Szerintem Mia örülni fog, hogy nem egyedül mész.
- Azt sem tudja, hogy én megyek- mondtam és éreztem, hogy ijesztően emeltem fel a hangomat. Fel voltam dúlva és éreztem életem legnagyobb baromságát követem épp el.
- Nem szóltál még neki?- kérdezte, és most az egyszer kimondom, hogy bambán nézett rám. Olyan mintha nem is lenne a testvérem. Mintha nem vágna az agya.
- Nem… Nagyon sok éve nem láttam. Csak néha pillantottam meg, és azért sem szeretném, hogy odavonuljunk annyian, mint a Törökök, mert megeshet, hogy ki fog dobni minket- meséltem majd én is felálltam. Furcsán nézett, gondolom azt hitte mi tartjuk a viszonyt. Megpróbáltam jegelni a témát ezért elmentem összeszedni a cuccaimat. Jessie egy ideig egyhelyben állt, majd végül odajött hozzám. Addigra már csak egy notesz volt a földön. Lehajolt és felvette, de amikor a kezembe akarta adni leejtette és kicsúszott belőle egy fénykép. A képen Mia volt néhány évesen.
- Ő meg ki?- kérdezte. Úgy gondoltam, hogy elmondom az igazat. Először, hogy ő Mia, másodszor pedig, hogy ez a kép régen készült.
- Ő Mia… De
- Szóval ezért? Nem láthatom a tesómat, mert három éves?- szólt a szavamba idegesen és néhány könnycsepp is kicsordult szeméből. Nem tudtam szóhoz jutni, mivel ő igaz, hogy a legbambább 16 éves, de, hogy gyorsabb a szája járása, mint az enyém az egyszer biztos.
 |
| Jessie kutyája: Princy |
Szia, Domi!
VálaszTörlésLáttam, hogy írtál hozzám, én meg megígértem, hogy igyekszem időt szakítani a blogodra, hát most itt vagyok.
Bár a hátterét nem ismerem, nem hangzik rosszul a történet. :) Érdekes, hogy ennyien vannak testvérek, de hogy az apának van egy másik családja is... nem tudom, melyik szó lenne rá megfelelő... talán a durva. :) Várom, mi sül ki ebből, ha lesz időm, majd olvasom a következő fejezeteket.
Puszi Rekana