2. fejezet - Help, lopják az életem 3. évad

Ez komoly? Csípjetek meg!

Az arcom megdermedt. Jessie feltételezése, hogy azért nem jöhet velem Londonba, mert Mia még csak 3 éves, ami nem is így van. Az a kép már nagyon régen készült. De erről most nagyon, nagyon nehéz lesz meggyőznöm a kishúgomat.

- Tévedsz. Ez a kép már ősrégi, és Mia is nagykorú már- mondtam, bár a vak is látta rajta, hogy egy szavamat sem hiszi.

A kép amit Jessie meglátott.

- Akkor vigyél el hozzá. Látni akarom őt, és jöjjön vissza hozzánk- mondta, bár láttam rajta, hogy nem biztos a dolgában. Ha nem lettem volna ennyire idióta, hogy anyáék házasságáért, odaadom D-nek őt, akkor most semmi gond nem lenne. Bár nem is rossz ötlet. Mia hazajöhetne hozzánk, de van néhány probléma ezzel. Az első, hogy Mia nem hisz nekünk. A második, hogy anya szíve összetörne, ha apa elhagyná. A harmadik pedig, hogy nem engedhetem, hogy a húgocskáim apa nélkül nőjenek fel, még ha én ki nem állhatom őt, akkor is. Elő kellett állni valami új tervvel.

- Úgy érzem, Mia nem jönne velünk- mondtam, és ebben amúgy is teljesen biztos voltam.

- Egy próbát megér, ha beleegyezik anya apa Mia és mi mind együtt élnénk itt. És Igaz, bánom, hogy Miát mindeddig nem ismertem, de hát itt az idő, hogy most ezt megtegyem.

- Mia azt sem tudja, hogy mi vagy te létezel- mondtam, most már idegesen. Nem tudtam magam kordában tartani, mivel Jessie totálisan az agyamra ment. A legjobb lenne, ha nem is jönne velem… Meg apával… Londonba.

- Mégis miért nem? A testvére vagyok, igazán joga van tudni- mondta, bár ő nem ordibált, csak lassan elmotyogta.

- Ő nem akar rólunk tudni. Maradj itthon- böktem rá, majd kikaptam Mia képét a kezéből. Repülőjegyet akartam venni az interneten, de sokkal színháziasabb, ha kimegyek. Szóval otthagytam őt a szobámban és lementem a dolgozószobába a számítógéphez.

 A gép ment. Leültem és rákerestem a legnépszerűbb online repülőgép jegyvásárlós oldalra. Megláttam, hogy ma este indul egy gép. Holnap nem indult, valami miatt Vasárnaponként ritkán járnak a gépek, és csak hajnalba ment volna. Szóval megrendeltem egy jegyet a ma esti járatra, mire a gép kidobta, hogy nincsen már hely. Nekem viszont sürgősen kell San Franciscóba mennem. E-mailben vettem fel a kapcsolatot a jegycéggel és ajánlottak egy remek ajánlatot. Csak vártam és vártam, hogy megírja azt a szenzációsan jó ajánlatot.

 Délután 1-kor jött a levél, melyben ez állt:

Kedves Ms Carter

Ajánlatunk a következő: Fél áron ajánljuk fel

Ma estére vonatjegyet. Válaszát

Fél órán belül várjuk.

Ekkor megállt a szívem. Valójában utáltam vonatozni. Életemben egyszer ültem vonaton, amikor az általános iskolával mentünk osztálykirándulásra, elvileg az is egy repülős út lett volna, de akkor sem volt járat. Szóval én mindig csak szerencsétlenségből ülök vonatra. Végül rábólintottam és megvettem a vonatjegyeket. Fél áron…

Felmentem a szobámba és elkezdtem bepakolni egy bőröndbe. A vonat 8-kor indul, fél 7 kor húztam a bőröndöt a kocsihoz. Megijedtem, hogy anyuék meglátják a bőröndöt, de ez nem így volt. Végül még visszaszaladtam a szobámba a mobilomért és eltettem néhány szükséges dolgot a táskámba. A lépcsőn lejőve Jessievel futottam össze.

- Most mész… Ha jól gondolom- mondta, majd mindketten megálltunk a széles lépcsőn. Bevallom megesett a szívem rajta. Szemüveget viselt, amin jól lehetett látni, hogy krokodilkönnyeket hullat.

- Igen- mondtam majd elindultam a lépcsőn szó nélkül. Ekkor hátulról két meleg kar ölelt át.

- Nem akarom, hogy elmenj- mondta Jessie, amikor átölelt. Megfordultam és én is karjaim közé zártam őt. Egy olyan különleges érzésem volt, hogy nem bírom tovább titokban tartani a dolgokat.

- Tudod apa

- Elment, és annyira jó, hogy kibékültek anyuval- vágott a szavamba. Bár én a mondatomat a megcsalás, hazugság, és disznóság szavakkal jellemeztem volna, de mégis visszajött az az érzés, hogy amiről Jessie nem tud, az nem is fáj neki.

- Rendben, de nekem mennem kell- mondtam mégis, és kibújtam ölelése alól.

- Ha Miához mész én is látni akarom- mondta most már ideges hangon.

- Ezt a játszmát már lejátszottuk Jessie. Nincs értelme vitatkozni, itt kell maradnod- mondtam, majd láttam az arcán, hogy mondanivalója van, szóval még nem indultam.

- Ha csak néhány napra mennél megengednéd!- jelentette ki.

- Ha örökké győzködsz sem  megyek bele. Melyik része nem érthető annak a mondatnak, hogy nem jöhetsz velem és kész- muszáj volt durvára venni a szót, mivel ’a vonat nem vár’.

- Hát jó, akkor várunk vissza- bólintott rá végre, de nem értettem eddig miért akart annyira velem tartani. Miért fontos neki ennyire, hogy találkozhasson Miával? Ha én lennék az, aki tinédzser évei végén rájön, hogy van egy nagykorú testvére, biztosan nem izgatna a „testvér” kiléte. Ezt talán sosem értem meg.

- Szia, további jó napot- mosolyogtam hátra, majd elindultam le a lépcsőn egészen a garázsba ahol a sofőröm várt. Ám csak, hogy ne lehessen happy end anya jött velem szembe a garázs felől.

- Merre mész kicsim?- kérdezte, majd megállított közvetlen az ajtóban - Miért van egy bőrönd a kocsiba?- anya egyszerre árasztott el olyan kérdésekkel, amikre akarok válaszolni és olyanokkal is, amelyikekre nem.

- Csak néhány ruha egy bőröndben, ártatlan kis táska a csomagtartóban- mondtam majdnem dúdolva, és az, az óriási tudásom, hogy jól hazudok egy szálló pletykává változott. Ami hamis volt, mivel anya elégé ismert ahhoz, hogy tudja, készülök valahová.

- Hová mész Emily Carter?- kérdezett anya, komolyra fordítva a szót. Ha elmondom neki az igazat talán elmondja apának aki meg felkészül, hogy benézek. De ha egyszer hazudni nem tudok...