1. fejezet
- De apa, te mégis miért nem jössz velünk San Francisco-ba? Ennek így semmi értelme.- mondtam, majd visszaültem és folytattam a vasárnapi ebédet az anyám és az apám "üdítő" társaságában.
- Emily, tisztába vagy vele, hogy csak úgy nem hagyhatom itt New York-ot, itt dolgozom. A munkám most rengeteg időt igényel.-mondta az apám majd ő is helyet foglalt mellettem. Lassan már arra vágyok, hogy inkább lennék szegény és élnék egy tanyán, mint egy népszerű gazdag politikus egyetlen elkényeztetett kislánya.
Az anyám ebéd közben végig engem bámult. Gondolom meg van a saját véleménye arról, hogy ő és én kettesbe elköltözünk San Francisco-ba, hogy ott egy nagynevű iskolába folytassam tanulmányaimat.
Miután megköszöntem az ebédet a szobámba indultam, amikor az anyám a lépcsőn megszólított.
- Kicsim, tudom, hogy szereted az apád és nehéz lesz nélküle.- mondta miközben együtt haladtunk fel az arany korlátú lépcsőn.
- Hogy nehéz lesz nélküle? Fel sem fog tűnni, hogy nem lakik ott! Soha nincsen ideje rám, egy héten vagy hogy egy órát töltünk együtt. Ami azt illeti az együtt töltött 60 percünk alatt is folyton a telefonja csörög. A probléma csak az, hogy a sajtó erről fog írni 2 héten át, hogy miért is költöztünk el az ország másik végére.
- De lányom, ha nem az a gond, hogy hiányozna az apád, miért akarod, hogy az apád is velünk jöjjön?- kérdezte amikor már a szobám ajtaja előtt álltunk.
- Hogy ne arra következtessenek, hogy elváltatok, vagy hogy valami nincsen rendben a családban. Furcsa lesz 2 héten át magamat nézni az összes magazin címlapján. Mindössze csak a pletykák miatt akarom, hogy apa velünk jöjjön. Legszívesebben kitagadnám.- mondtam majd könnybe lábadt szemekkel a szobámba futottam és az ajtót kulcsra zártam.
- Emily, engedj be!- mondta az anyám miközben az ajtómon dörömbölt.- ezt meg kell beszélnünk kicsim!
- Én nem akarok beszélni.- kiáltottam úgy, hogy ne hallatszódjon a hangomon, hogy sírok. Hallottam ahogy az anyám végigballag a folyosón majd bemegy az apám dolgozó szobájába.
Kis ideig gondolkoztam, majd véglegesen letöröltem a könnyeimet. Végül is boldognak kell lennem, 1 hét múlva egy nagy város kellős közepébe fogok költözni. Mire ez a gondolat végigfutott az agyamon már a bőröndök az ágyamon hevertek és a ruháimat próbáltam beléjük gyömöszkölni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése