Hogyan?
A papír a kezemben mereven állt, rajta Lena képe, gondolom mostanában készülhetett. Megváltozott. A képen a mosolya olyan volt, amit én még sosem láttam. Boldog és gondtalan, talán tovább lépett és őt egyáltalán nem viselte meg az, hogy nagyjából egy hónapja nem beszéltünk. És, bár ez az 1 hónap kis szó, nekem sokat jelentett. Régen mindig együtt voltunk, együtt is éltünk. És a képet elnézve ez az 1 hónap neki a világ legjobb egy hónapa volt.
- Valami gond van kisasszony?- tette fel a kérdést a pincér. Ja, tényleg! Kábé 2 perce áll szándékomban rendelni egy gyrost és a pincér még mindig mellettem áll.
- Ömm, azt mondta, hogy a család kérte, hogy tegyék ki a lány képét?- kérdeztem és a pincér felé fordultam.
- Igen, de nem tudom. Tudja, én csak itt dolgozom és azt az étlapot adom a kedves vendégek kezébe, amit a főnököm összeállít.
- Beszélhetek a főnökével, uram?- kérdeztem és felálltam. Eddig egy viszonylag kényelmes bárpultnál üldögéltem.
- Ez egy étterem kisasszony, vagy eszik, vagy nem jön ide- idegesítő volt, hogy a pincér egyszerűen felkapta a vizet. Mintha nem érdekelné és zavarná, hogy érdeklődöm. Először olyan segítő kész volt a kinézete most meg hirtelen el akart zavarni hidegebb éghajlatra.
- Akkor készítse el a gyrosom és szóljon a főnökének- vágtam rá, én is nagyképű voltam, ezután visszaültem az asztalhoz és az étlapot néztem. Miután eltűnt még végignéztem a képen. Celluxszal volt felragasztva. Körbenéztem, hogy ne lásson senki, majd leszedtem a képet és összehajtva a táskámba tettem. Vártam és már kezdtem azt hinni, hogy a férfi az utóbbi 5 percben túlságosan tolakodónak tartott és most felméri, hogy meddig vagyok hajlandó bambán és egyedül üldögélni az asztalnál. Ekkor egy mély férfihang szólt fel mögöttem. Olyan volt a hang, mint egy megfázott fickó, de kemény is volt. És mintha totálisan részeg lenne az illető.
- Emily!- kiáltotta. Megfordultam. Egy ideig mértem a férfit. Magas, fekete haj. És… Pontosan, mint Kevin Dirty. Ekkor következtek a bennem megfogalmazódott kérdések. Az a Kevin Dirty? Az a Kevin Dirty, akinek a féltestvére az apám felesége? Vagy nevezzük inkább szeretőnek? Kevin Dirty, aki kemény 6 percig volt a pasim sok évvel ezelőtt? Az a Kevin Dirty aki a testőröm volt, és aki Lena egykori barátja?
- Kevin? Kevin Dirty?- nem jutottam szóhoz. Kevin túl hangosan szólított meg és ennek hála most az egész étterem minket figyel.
- Hát itt vagy! Nem is tudtam, hogy te nem Mr és Mrs Carterrel érsz, vagyis hát, hogy helyesbítsek nem tudtam, hogy te nem a nővérkém és a csodálatos férje társában élsz. Csodálatos gyermekeik vannak, három.
- Csak két gyerekük van, Miának D-hez semmi köze. És most kotródj innen- közelebb léptem hozzá. Nagyon nem érdekelt immár, hogy mindenki minket néz és, hogy most már a hangomat is felemeltem. Ahogy már csak fél méter volt Kevin és köztem éreztem a leheletén, hogy a kocsmából szabadult. Hót részeg volt. Már a két lábán alig állt, vártam mikor borul a közvetlen mellette lévő négytagú család ebédjébe.
- Nyugi kislány, csak azt akartam mondani, hogy kiábrándíthatnád az anyádat. Az apád nem szereti őt. Ja, és csak, hogy tudd, D terhes! És velük lakok- rémítő nevetésbe kezdett, amikor kimondta. Sírni akartam, de helyette visszafogtam magam. Már nem vagyok kislány. Nem érdekel, hogy apámnak újra gyereke lesz. Nem is tudom, nem öreg ő már ehhez? Amúgy is, csak szurkolni tudok, hogy végre valahára fia szülessen. 7 gyereke van és mind lány. Most, hogy már tényleg hidegen hagy ez az egész összeszedem magam.
Kevin botorkált előttem még egy sort, mikor ujjaimat ökölbe szorítottam és a bal szeme alá céloztam. Igazán nem volt kellemes érzés az újaimnak még reccsentek is, de a hangot az tompította, hogy Kevin ráhasalt annak a bizonyos négytagú családnak az asztalára. Én hátat fordítottam, amikor láttam, hogy az eddigi helyemen ott áll a pincér. Határozott léptekkel mentem oda. A gyros már le volt téve.
- A főnököm beszélni akar magával… és csak, hogy tudja nem az eltűnt lány lesz a téma- mondta majd erősen kapott a csuklóm után és a bárpult mögött bevitt egy ajtón, amit egy viszonylag rövid folyosó követett. Végül is maximum kifizettetik az összetört tányérokat, a család számláját meg még behajtják azt, hogy kiabáltam. De amikor pénzt költök az csak azért nem zavar, mert mint már említettem D ugyan ezt a pénzt költi.
Bementem egy bőrborítású ajtón, a pincér már nem jött velem. Egy szintén bőr székben ült egy néger képű pasas. Nem volt öreg. Olyan középkorosztály. Harminc és negyven között. Az asztalon könyökölt és úgy nézett rám, mint aki egy gyilkosságot követett el. A szitu olyan volt mintha épp a drogdíleremhez léptem volna be. Rámutatott az óriási íróasztal előtti kis szövetszékre, hogy üljek le.
- Hello- köszöntem alig hallhatóan, majd leültem a székbe. Nem volt kényelmes a szék, sőt kemény volt, de nem volt időm ezzel foglalkozni. A pasas még mindig engem fürkészett.
- Hello- mondta lassan, minden betűt külön hangsúlyozva, mintha gúnyolódna az én, előbbi köszönésemen.
Elmosolyodtam és figyeltem, ahogy tekintete végigfürkészi testemet. Kifejezetten zavaró volt.
- Kihez van szerencsém?- kérdezte. Olyan volt mintha neki az a jelenet, hogy az előbb lekevertem egyet Kevinnek kimaradt volna. Mintha csak a legjobb barátját kérdezné. Vagyis hát, ez rossz példa mivel épp azt kérdezi ki is vagyok én.
- Emily Carter vagyok, örvendek- mondtam, majd a kezemet olyan gyorsan nyújtottam át az íróasztalon amilyen gyorsan vissza is húztam, mivel a pasa a szemkontaktusával már közölte, hogy nem fog velem kezet.
- Minek köszönhetem a szerencsét, hogy most megismerkedtünk Emily- a nevemet úgy mondta, mint azt az előbbi Hello-t, gúnyolódva. Esküszöm mintha még sosem hallotta volna ezt a nevet, szerintem viszonylag gyakori.
- Valójában az étlap hátulján lévő eltűnt lány iránt érdeklődnék-, tudom, rossz mondatfogalmazás.
- Nem tudok többet mondani, mint amit a kép elárul. Eltűnt! Ettől többet nem tudok mondani.
- A lány szülei kérték meg az éttermet, hogy ragasszák ki a képet?- kérdeztem. A fickó még mindig nyugodt volt, bár ahányszor szóhoz jutott a hangját mindig fentebb emelte egy kicsit.
- Ha jobban körülnéz, a városban láthatja, hogy az utcák is tele vannak ezzel a plakáttal. Gyanítom, bármelyik étterembe ment volna az étlapon rajta lett volna a lány- tényleg nem figyeltem, pedig már ültem taxiba, ahol elég gyakoriak a hirdetések és a közlemények kiragasztva, és sétáltam az utcán is, ahol konkrétan bele kellett volna futnom a legjobb, javítom, a volt legjobb barátnőm képébe.
- Elrabolták vagy eltűnt?- kérdeztem. Erre a pasi felpattant, nem tudom mi volt a tolakodó, a zavaró vagy a rosszindulatú közlemény a kérdésben, de dühös lett. Egy lapra, olyan jegyzettömb félére írt valami címet. Nem láttam mit. Egy szövegkiemelővel írt, legalább tollat használt volna, de persze nem akarok kötözködni.
- Itt ez a rohadt cím, és engem hagyjon békén ezzel a lánnyal. Eltűnt, és engem hidegen hagy. Menjen el, itt laknak a szülei szerintem ők szíves örömest csevegnek önnel a lányról. Most pedig az ajtó nyitva van, remélem, kitalál, Emily- mondta durván és átadta a lapot. A nevemet megint gúnyosan mondta, ettől már feláll a szőr a hátamon, és kirázott a hideg. Szerintem sokat gyakorolta ezt a kiejtést, bár az akcentus érzékelhető rajta. Az ajtóhoz sétáltam.
- Viszlát-, szóltam hátra a hátam mögött, lenyomtam a kilincset és kimentem. Ballagva lassan, apró léptekkel, jutott eszembe, hogy meg sem kérdeztem az ő nevét. Leolvastam inkább a címet a papírról. Hát persze, egy számomra jól ismert cím volt. Itt laktunk mi ketten, Lena és én. Gondolom miután én visszamentem anyáékhoz New Yorkba ő és a családja tovább bérelték a lakást, most meg a szülei lakják mivel… hát igen Lena eltűnt, vagy inkább elrabolták.
Kimentem a másik ajtón is ami a bárpult mögé vezetett és kisurrantam az étteremből, eszembe jutott a Gyrosom amit nem fizettem ki, de meg sem ettem. Pont korgott a gyomrom, amikor átléptem a küszöböt. Jól jött volna, de megfogadom, hogy legközelebb valami előkelő és puccos éttermet választok. Oda Kevin biztos nem jönne be. Ki tudja mi lett vele miután lekevertem neki egyet. Bár még mindig nem fogtam fel, miért nem elég apának 7 gyerek? Oké, jó, egyik sem gyerek már, a legkisebb is 15 éves, de apa sem fiatal már. Vagyis nem öreg, de azért ahhoz, hogy újra gyereke legyen ahhoz öreg. És ha jobban bele gondolok D sem olyan fiatal, de mit érdekel ez engem? Majd ha megházasodom, megszerzem a címét, hogy meghívhassam, ja és ha templomba járok, könyörgök egy gyorsat, hogy fiú legyen.
A sarkon hívtam egy taxit, ami viszonylag hamar megjött. Megmutattam a nehezen olvasható címet a sofőrnek, nem is tudom, hogy az emberek a szövegkiemelőt miért írásra használják, benne van a nevébe mire használandó. Szöveg kiemelésre.
Amikor odaértem rám törtek az emlékek. Kifizettem a taxit, majd odasétáltam a rossz állapotban lévő panelház bejáratához. A Moore családot nem is kerestem, tudtam, hogy a 14-es gomb lesz az, és az is volt. Megnyomtam majd az sípolni kezdett és egy fiú hang szólt bele. Gondoltam, hogy nem Lena apja az, talán az öccse.
- Moore család- mondta.
- Itt Emily Carter, nagyon fontos lenne, hogy a Moore szülőkkel beszélhessek.
- Nincsenek itthon, tudok segíteni?- kérdezte.
- Azt hiszem igen- feleltem közel hajolva mikrofonhoz.
 |
| Mike Moore |
- Akkor gyere be, 3. emelet 14-es ajtó- mondta majd a sípolás hosszú lett én pedig beléptem a vasajtón. Tipikus társasház szag volt. Bár ismerős volt én is laktam itt néhány évig, valamilyen szinten még mindig undorodom ettől. A lift elé értem és a hívás gombot nyomtam meg, ami nagyon kopott volt. Két lift volt, mind a kettőt hívtam és az első ért le hamarabb. Kinyitottam az ajtót, amin a kilincs volt, és bevallom nehéz volt. Végignéztem a liften, ami egyszínű, szürke linóleummal volt borítva, elkapott a hányinger. Még egy eldobott Túró Rudis papír is volt ott. Azt hittem felfordul a gyomrom. Hogy tudtam én itt lakni?
Becsaptam az ajtót és elindultam a lépcsőn. Nyugi Emily, csak a harmadikra mész. Azért ez enyhe megnyugtatás, ha tíz centis magas sarkúba lépkedsz.
Végül valahogy csak fel értem és becsengettem a 14-es ajtón. Gondolom már azt hitte a srác, hogy megléptem mivel így jóval több időbe tartott felérni, főleg az én tempómban. Majd kinyitotta a fiú az ajtót. Nem hasonlított arra a kicsi kori énjére, akivel a suli folyosóján futottam össze néha napján. Más volt, érettebb.
- Szia, emlékszel még rám?- kérdeztem.
- Igen, először nem akartam elhinni, hogy te vagy az, gyere be- mondta. Kicsi volt a lakás, kisebbnek tűnt, mint amikor én laktam benne.
A nappali felé mentünk. Amikor beléptünk meglepődésemre egy sötét bőrű kislány feküdt a kanapén. Be volt takarva és aludt.
- Ő ki? Nekem csak ketten voltatok testvérek?- tettem fel a kérdést. A lány tényleg aranyos volt, de azt gondoltam, hogy nem testvérek, Lenát nem láttam benne.
- Ő a lányom- mosolyodott el. Nagyon meglepődtem. Azt tudtam, hogy Mike nem sokkal fiatalabb, mint Lena, de hogy már gyereke van?
- Tényleg?- kérdeztem, és ha jobban megnézzük tényleg hasonlítottak egymásra.
- Igen, néhány éve volt az esküvőm az anyjával. Tudod, ti akkor itt laktatok Lenával és még őt sem tudtam meghívni.
- Aha, nagyon aranyos. Hogy hívják?
 |
| Zoé Moore |
- Zoé. Zoé Moore. Amúgy a feleségem most dolgozik, a szüleim meg szintén még keresik Lenát. Gondolom hallottál róla.
- Igen, és nagyon sajnálom. Róla szerettem volna kérdezni néhány dolgot, és szerintem te is tudsz nekem segíteni, de fontos lenne, hogy erről a beszélgetésről egyelőre még senkis e tudjon- mondtam. Leültünk. Ő a nyugodtan alvó Zoé mellé, én pedig egy másik fotelbe. A nappali viszonylag tágas volt a többi helyiséghez képest.
- Talán van valami híred? Tudom, hogy titeket is elraboltak még tizenéves korotokban. Ha nem jöttél volna talán felkerestelek volna, hogy tudsz-e segíteni- mesélte.
- Úgy gondolom… vagyis van egy sejtésem, hogy ki rabolhatta el Lenát.
- Szerinted elrabolták? Mi azt hittük maga ment el.
- Lena és én is tudtunk egy titkot, amit még rajtunk kívül csak egy, belső harmadika személy tudott.
- Pillanat, nekem ez így kínai. Milyen titok és milyen harmadik személy?
- Megígéred, hogy soha senkinek, még a feleségednek sem mondod el et az egészet, ha beavatlak?- kérdeztem.
- Nyugi Emily, én tudok titkot tartani.
- Rendben, de ez nem egy szimpla titok.
- Bökd már ki, esküszöm, hogy most már tudni akarom. És ígérem, hogy lakat lesz a számon- mondta, majd egy kicsit előrébb dőlt. Egy utolsó pillantás még Zoéra, hogy mennyire alszik mélyen.
- Az apám két nővel van együtt. De egyik sem tud a másikról. Vagyis én úgy tudom.
- Nem tudom mi volt a nevük. Újra felkeresett, hogy szüksége van ránk, de én nem mentem bele. szeretem a munkámat, családom van. Feleségem és két gyerekem. El akarom felejteni amit tettünk.
