3. fejezet - Help, lopják az életem 3.évad

Feladom, ez tök gáz

- Lo… Londonba- dünnyögtem.

- Apád is oda megy- mosolyodott el anya, kivételesen most apa hozott szerencsét – Együtt mentek?- vagy mégsem…

- Ömm… Én nem vele megyek… Csak… Hát én vonatozom.

- Vonattal mész? Miért nem szólsz apádnak, hogy foglaljon neked is a holnapi gépre jegyet?- kérdezte, én pedig rettenetesen kellemetlenül éreztem magamat.

Vonatállomás

- Én ma megyek, sürgős dolgom van- kezdtem hadarni, amivel a célom az volt, hogy anya ne jusson szóhoz- apának nem kell tudnia erről, én elmegyek, ő meg itt maradhat, ameddig csak akar. Na, szia, anyu- elköszöntem, majd siettem a kocsihoz. Beültem a hátsó üléshez, majd előre szóltam a sofőrnek és már indultunk is… a vonatállomásra.

Hamar ott voltunk, a vonat maga borzalmas volt, egész úton döcögött, büdös volt és körülöttem mindenki cigizett. Nem is tudom, hova lett a jó öreg ’ nyílt láng használata tilos ’ tábla minden karfáról. Valójában mind azt, hogy nem említettem a jegyet, ha lehet első osztályra, az én hibám.

Egy elegánsan kiöltözött fiatalember ballagott a székem mellett. Ő biztosan az első osztályról menekül.

- Elnézést- kaptam el a karját.- Mr- lassan olvastam a nevet, egyszerűen kiolvashatatlan volt a névtábla az ingen.- Klodvig Mr klodvig.

- A nevem Cloudving. Mr Cloudving. Segíthetek?

- Igen, mennyit kell fizetni, hogy kapjak, egy helyez az első osztályon?- kérdeztem.

- Semennyit.

- Ingyen van?- kérdeztem mire az ember elfordított a fejét.

- Nem, nincs hely- vágta rá, majd elindult a vonat folyosóján tovább. Ismét elkaptam a kezét, csak nem hagyhatom futni. Érthetetlen fejet vágott, és ha jobban belegondolok bunkó is volt az, az arckifejezés.

- Oh, kérem Mr Klodvig. Biztos tud intézni nekem egy helyet. Természetesen pénz javában- mondtam, és bár tudom, hogy az, az összeg, amit én itt ajánlgatok nem az enyém és nem én dolgoztam megérte. De boldogított, hogy az egyetlen ember, aki gürizett az én zsebemben lévő pénzért az, az apám, és, hogy D és a drágalátos féltestvéreim ugyan ezt a pénzt szórják nap, mint nap.

- Cloudving, és kérem, eresszen el- mondta dühösen mire elviharzott. Hát remek, ekkora szerencsém sincs. 

Dünnyögtem egy sort majd visszaültem a helyemre és zenét hallgattam.

Sokkal hosszabb volt az út így mintha repülőre ültem volna, de kibírtam és természetesen voltak megállók így egész úton még az internetet bújtam és foglaltam egy jegyet menet közben egy érintett megállóbál így kb. fél úton szálltam le és taxiztam a reptérre ahol már foglalva volt a jegyem így egy friss környezetbe mentem tovább. A cél London volt. 

Nagyjából 3 és fél órával a felszállás után érkeztünk Londonba.

A problémám az, hogy nem is tudom, hogy hol keressem Lena Moore-t. Elsősorban egy taxiba szálltam, majd megadtam azt a címet a sofőrnek ahol remélhetőleg apám másik családja lakik.

Mia/Sharon

Amikor megérkeztem láttam, hogy a ház nem sokat változott. A kapu nyitva volt, szóval egész az ajtóig sétáltam. Lassú léptekkel haladtam és útközben felmértem, hogy a ház tényleg nem változott semmin. Talán egy festésen esett át. Az ajtóban megtorpantam, de végül minden bátorságomat összeszedtem és bekopogtam. Csengő is lett volna, de így sokkal jobban tetszett nekem. Végül hallottam, hogy valaki hármat fordul az ajtó előtt majd lassan lenyomja a kilincset. Egy barna hajú lány volt az. Szeme az apámé és innen beugrott, hogy ez csakis Lara lehet.

- Igen?- kérdezte, és rettenetesen furcsa tekintete volt.

- Mia- gondolom, itt ezt a nevét használja-, Carter-t keresem.

- Maga nem az a lány, aki nem is olyan rég azt állította, hogy Mia a testvére?

-  De, én vagyok az - mosolyodtam el.

- És még mindig azt hiszi, hogy Mia a maga testvére?- tette fel a kérdést. Nekem jobban tetszett volna, a megengedi, hogy bentebb menjek, de látszott rajta, hogy egyelőre még esze ágában sincs.

- Én nem hiszem, hogy Mia a testvérem, hanem tudom. De amúgy a neve nem Mia hanem Sharon- rettenetesen közel kerültem ahhoz, hogy kitálaljak ennek az ártatlan lánynak. Végül is az apám ugyanannyira az ő apja, is mint nekem, vagyis hát ő nem tehet erről az egészről.

- Jó, hát nem érek rá ezt a ki talált halandzsát hallgatni- tényleg komoly volt az arckifejezése, és úgy éreztem elhiszi, amit mondok, csak nem akarja bevallani magának.

- Rendben, hinni nekem nem kötelező, de szólnál Miának, hogy keresem? Szeretnék beszélni vele.

- De Mia nem is ismeri magát.

- Oké, igazad van. Elsősorban tegezz, kérlek. Másodszor pedig csak annyit kérek, hogy szólj neki, és ha nem akar, nem jön le.

- Rendben, gyere beljebb- megengedte, hogy az előtérben várakozhassak, míg ő az emeletre szaladt és gondolom szólt Miának.

5 perc múlva egy szőke lány ballagott le a lépcsőn. Mia volt az. Nem sokat változott mióta legutóbb láttam, talán elment a fodrászhoz. Hasonlított gyerekkori magára. Most komor volt a tekintete miközben elém ballagott. Lara már nem jött le.

- Segíthetek?- kérdezte. Hangja rendes volt, de félelmet is érezhettem benne.

- Szia, emlékszel rám?- kérdeztem, próbáltam barátságod maradni, de 2 méter távolsággal ez nehéz hol. Úgy tűnik, ő nem akar közelebb jönni.

- Mély nyomot hagytál bennem, az biztos. Magadhoz szorítottál az utcán, amikor nem is ismerlek.

- Én jobban ismerlek, mint te azt hinnéd, csak annyit szeretnék kérni, hogy emlékezz vissza a gyerekkorodra. Milyen életed volt? Hol éltél igazán kicsi korodban, és kivel?- A következő terv pedig az, hogy ő maga fog rájönni, hogy D nem az anyja és, hogy Molly meg Lara csak a féltestvérei.

- Nem sok mindenre emlékszem, de mégis mit érdekel ez téged?- furcsa a volt a tekintete, látszott rajta, hogy tényleg nem emlékszik semmire.

- Csak emlékezz- mondtam nyomatékos hangon, majd magam sétáltam ki a házból egész az utcára. 

Végül is az egyetlen hely ahol Lena és én összefuthatunk az, az utca. Ha Lena még mindig újságokat kézbesít, akkor talán majd találkozunk. Ezután egy étterembe vettem az irányt. Már nagyon éhes voltam.

Egy Görög hangulatú éttermet választottam ahol le is ültem egy asztalhoz. Elém tettek egy étlapot ahonnan könnyű volt a választás, gyros. Az innivalókat fürkészve a hátlap leghátulját néztem és megakadt a szemem egy fotón és egy feliraton:

Eltűnt

Ez ált a kép felett, de ami a legmegdöbbentőbb, hogy a képen nem más volt, mint maga Lena. A szívem gyorsan vert, még nem fogta fel, a pincért intettem magamhoz.

- Elnézést, ki ez a lány az étlapon?- Kérdeztem a képre mutatva.

- Ő Lena Moore, nem rég tűnt el itt Londonban, a szülei nem adják fel és minket is megkértek, hogy ragasszuk, ezt az étlapunkra hátha látja valaki- akkor már minden világos volt. Talán, de tényleg csak talán apám rájött, hogy a titkot nem ketten birtokoljuk, hanem hárman, hisz Lena is tudott apám piszkos dolgairól.


Domi X