8. fejezet - Help, lopják az életem 3. évad

Valaki aki megért.

Max még mindig erősen szorította derekamat, amit jó magam is támogattam. A pultnak támaszkodtam, ezzel is elkerülve, hogy összeessek az idegtől.
- Nem megyek el innen ameddig meg nem magyarázza, hogy miért is van maga életben, és, hogy az apám fizetett-e magának?- néztem idegesen a rossz emlékeket felidéző férfi szemébe.
 Max persze az egészet nem is érthette.17 voltam amikor a suli udvaráról elraboltak, Lenával együtt. Én kellettem nekik. Vagyis akkor még úgy tudtam, hogy az apám pénze. Azonban amikor a csere megtörtént volna ezt a férfit és a társát lelőtték. És az idő múlásával az egész homályos. De ez a férfi az egyik elrablóm akinek a börtönben (vagy a föld alatt) lenne a helye.
- Ezt ne itt beszéljük meg ha lehet?- próbált az illető halkan reagálni.
- Akkor mégis hol? Hawaii-n?- emeltem fel a hangomat ahogy egyre több rossz emlékfoszlány villant fel bennem.
- Akkor azt hiszem, jobb lesz ha velem jösztök- biccentett egy ajtó felé a pult mögött. Max szorosan mellettem jött miközben beléptünk egy pihenő szobába.
 Teljesen otthon éreztem magam, leültem az egyik fotelbe, Max pedig a mellette lévőbe. A férfi csak megállt előttem és egy szekrénynek támaszkodott.
- Jason az igazi nevem. Sosem volt önnyű az életem. Elég nehéz életet éltem amikor az apád megkeresett- mesélte.
- Ismertétek egymást?
- Nem. Vagyis... Elég nagy volt a hírnevem a rossz fiúk körében és az apád párszor rajtakapott már. lopások és hasonlóak. Fizetett. Sokat.
- Mennyit? És miért is pontosan?- kérdeztem nagyokat nyelve nehogy elbőgjem magam.
- Sokat, eleget, hogy egy haverommal együtt menjünk bele. Elkellet rabolnunk Emily Cartert. Egyetlen egy fotót mutatott rólad. Azt hitte nem tudjuk, hogy a lánya vagy, de persze, hogy tudtuk. Elraboltunk, aztán pedig minden úgy történt ahogy te is emlékezhetsz.
- De hisz a rendőrök lőttek. A rablókra. Rátok.
- Azok nem igazi rendőrök voltak. Nem volt az elrablás bejelentve. Az apád valami miatt azt akarta, hogy eltűnj a képből, de aztán rájött, hogy nem jelentesz veszélyt. És visszavett. Talán ez a megfelelő szó. Csak megrendezte a dolgot, hogy nehogy rájöjj a dolgokra.
- Hát persze. az apám azt hitte, hogy tudok a másik családjáról. azt hitte azért nem akarok elköltözni, azért akarom közel tartani magunkhoz, mert tudom, hogy kettős életet él. Aztán rájött, hogy nem tudok róla és arra is, hogy anya terhes Miával. ÉS így mégis kellettem neki.
- Biztosan. Ezt nem tudom megmondani.
- Ő raboltatta el Lenát és Zoét is?
- Nem tudom mi volt a nevük. Újra felkeresett, hogy szüksége van ránk, de én nem mentem bele. szeretem a munkámat, családom van. Feleségem és két gyerekem. El akarom felejteni amit tettünk.
- Köszönöm én... Jobb ha megyek- álltam fel és idegesen kirohantam egészen az utcáig.
- Emily, várj, én ebből nem értettem semmit.
- Nem bírom tovább. Nem lehet igaz. Lehetetlen- kapkodtam levegő után, néhányan ahogy kikerültek minket furcsán néztek
- Gyere ide- szorított magához, miközben kicsordult az első könnycsepp a szememből.
 Nem tudom mennyi ideig álltunk ott összeölelkezve, de egy idő után eltoltam őt magamtól.
Mélyen egymás szemébe néztünk. Homályosan láttam Max fejét amikor egyre közelebb és közelebb hajolt hozzám majd megcsókolt.
 Visszacsókoltam. Magam sem tudom miért de visszacsókoltam.
- Sajnálom- suttogta ahogy eltolt magától.
- Miért kérsz bocsánatot?- kérdeztem.
- Mert... Megcsókoltalak- habozott egy pillanatig.
- Ne kérj bocsánatot, mert ez nem egy baj- mondtam, majd ismét mélyen egymás szemébe néztünk és most én csókoltam meg őt.