8. fejezet
Nagyon sokáig voltam eszméletlen!- gondoltam. Ám egy dolog volt iszonyatosan feltűnő amikor úgy éreztem nem ártana kinyitni a szememet. A dübörgő zene! Igaz rengeteg mindenre nem emlékeztem, de az beugrott, hogy a Night Club-nál lehetek. Mikor kinyitottam a szemem észrevettem hogy egy halom kukazsák között fekszem és meredten bámul rám Joe és Tomas. Vajon hozza apám a pénzt? Mikor ezt végig gondoltam az apám egy vaskos táskát hozott a kezében... Az lenne a pénz?
- 10 millió dollár. Nagy címletekben!- mondta az apám, majd majdnem sírva rám nézett- Most pedig kérem a lányt!
- Csigavér uram.- mondta Joe- Honnan tudjam, hogy egyedül jött.- bár az arcuk miatt nem volt mit izgulni, mind ketten fekete sapkát viseltek, akárcsak a bankrablók.
Ekkor két lövés hallatszott, majd Tomas és Joe a földre estek.
- Apa!- kiáltottam és szorosan magamhoz öleltem.- Soha nem akarlak elveszíteni apa!- Erre 2 izmos rendőr jött elő a sötétből.
- Joe Kite és Tomas File! Mondhatom jó emberrablók, néhány éve szabadultak!- mondta az egyik!
- Lena?- kérdeztem a rendőrökre nézve.
- Nem ismerünk ilyen nevű lányt. Majd utána nézünk a kórházban, vagy hogy nem-e ölték meg. Sajnáljuk, mi nem tudunk róla, kevés az esély rá, hogy túl élte.- mikor ezt kimondta a rendőr én egyszerűen nem tudtam hol áll a fejem. Erre elájultam és a földre zuhantam.
***
Mikor felébredtem egy kórházi ágyon feküdtem. Infúziós csövek lógtak belőlem össze vissza. A lábam be volt gipszelve, de szerencsére fel tudtam ülni. Ekkor rettenetesen boldog lettem. Lena ott feküdt és olvasott mellettem. Látszólag makk egészséges volt.
- Ho... Hogyan?- kérdeztem.
- Azt hitted hogy meghaltam? Egy kedves evezős ember talált rám majd az első géppel hozott San Francisco-ba. Senkinek nem számoltam be róla, hogy elraboltak minket. Bár lehet, hogy jobban jártam volna...
- De akkor is élsz Lena. Igaz, látom rossz passzban van a lábad, és valószínűleg a pokolra kívánsz.- miközben el kezdtem sorolni neki, hogy mi minden történhet ezután Lena felpattant az ágyról és átült az én ágyamra.- Gondolom soha többet nem állsz majd velem szóba és...- Eközben Lena csak bólogatott. Ezek után szorosan ölelt magához. Igaz kissé fájt a lábam ahogy szorított de nem szóltam.
- Te vagy a legeslegjobb barát a világon Emily. Köszönök neked mindent amit értem tettél. Köszönöm, hogy nem hagytál cserben miközben én szidtalak, hogy nem hagytál ott a menekülés közben. Ha nem találod ki, hogy meneküljünk akkor talán soha nem éljük túl. És köszönöm a családodnak is a kitartást, hogy mindig keresett minket és egyszer sem adták fel. Mindent köszönök Emily.- mondta Lena miközben még mindig szorosan magához szorított.
- És most mi jön? Minden marad a hétköznapi változatban?- kérdeztem.
- Most le kell szidnunk de nagyon nagyon Katey-t!- mondta majd abbahagyta az ölelést és mint egy igaz barát nézett rám...
Domi~
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése