5. fejezet
***
Mikor kinyitottam a szemem semmit nem éreztem, csak azt hogy a tarkóm iszonyatosan bizsereg. Egy szakadt ágyon ültünk. Lena lábát felhúzva ült és ökölbe volt szorítva mind a két keze. A kezem is zsibbadt a még mindig szorító bilincstől, de Lena még tőlem is rosszabbul nézett ki. Mikor én is fel ültem szívesen mondtam volna, hogy semmit sem tudok és hogy mondjon el mindent amit tud. Azt éreztem, hogy elraboltak minket.
Amikor felültem Lena rám nézett de mindkettőnk szája ezüst színű celluxszal volt beragasztva. Ezután egy törött fa ajtót pillantottam meg amin egy magas és sovány csávó ballagott be.
- Melyikőtök Carter?- mondta haragos hangon.
- Mmm!- csak ennyi jött ki a számon mert le volt ragasztva. Erre a pasi izomból letépte a számról a celluxsz-ot
- Lehetnek kicsivel kedvesebb is.- mondtam idegesen.
- Mond meg az apád számát!- mondta miközben egy pisztolyt húzott ki a zsebéből.
- Add ide a telefont, beütöm.- mondtam azt tervezve hogy hamis számot írok be, de ekkor már a pisztoly a homlokomnak volt nyomva. Erre a kezembe nyomta a telefont én pedig lassan beütöttem az apám igazi számát. A telefon hármat csörgött és az apám felvette. Gondolom nem tudják, hogy elraboltak, hisz anyám sincs otthon a személyzetet meg nem is érdekli.
- Igen?- mondta nyugodtan.
- 30 másodpercet kapsz hogy mindent elmondj az apádnak, 10 millió dollárt kérek, vagy mindketten halottak lesztek.- mondta a sovány srác, majd a telefont a fülemhez nyomta.
- Haló?- mondta immár idegesen apám, ekkor én már sírtam, de nagyon.
- Apu! 10 millió dollárt kérnek értem és Lenáért, vagy meghalunk.- mondtam.
- Hagyja San Francisco belvárosában a legnépszerűbb Night Club bejáratánál szombaton 9 kor!- mondta a sovány.
- Apu, léci hagyd a pénzt a San Francisco-i Night Club bejáratánál a fővárosban. Nem akarok meghalni apa. Szeretlek.- mondtam és közben rettenetesen sírtam.
- De hol vagy kicsim? Hol vagy most. Nem értelek?- mondta az apám ordítva, majd a sovány srác a telefont kinyomta és elvette a fülemtől. Ekkor kisétált.
- Annyira sajnálom Lena.- mondtam miközben megpróbáltam lehúzni Lena szájáról a szalagot. És 2 perc folyamatos próbálgatás után sikerült.
- Ez mind Katey hibája. Ha nem bilincsel minket össze most csak te szenvednél itt. Én ok nélkül vagyok itt.- mondta.- És ez itt a te hibád. Miattad vagyok itt. Gyűlöllek Emily Carter!
- Én sem tudom miért vagyunk itt. Ez csak a véletlen, hogy az én apámat hívják, és nem a tiedet.- feleltem.
- Neked még tényleg nem esett le Emily?- kérdezte ő is majdnem sírva.- Téged akartak. Az apád rettenetesen gazdag és lesz 10 milliója rád. Az enyémet még csak nem is ismerik, mellesleg az én családom a szájára sem meri venni, hogy 10 millió dollár, hisz én nem vagyok dús gazdag. Ha egyáltalán épségben visszakerülünk mert az apád úgy dönt, hogy fizet akkor te biztos gond nélkül túléled. De engem miért lenne okuk életben tartaniuk? Hisz érted fizetett és nem értem. Engem nem lesz okuk nem megölni. Szombatra én biztos halott leszek Emily.- mondta majd kissé könnyezni kezdett. Ekkor a kövérebbik csávó jöttbe a ragasztószalaggal a kezében. Levágott egy kis darabot és leragasztotta Lena száját. Ekkor egy óriási ötletem támadt.
- Vigyázzon a nővérem re uram.- jelentettem ki. Csak most esett le, hogy mire akart kilyukadni Lena. Erre nagyot nézett, de gondolom ha a testvéremnek hitetem akkor talán majd őt sem ölik meg... Ha egyáltalán én megélem a szombatot. Ezután az én számat is letapasztották és kezeinket, lábainkat összekötötték. Ez rettenetes, most esett le, hogy nagy pácban vagyunk, eddig nem értettem semmit.
Domi~
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése