A kórházban 2 hetet töltöttünk. Valójában az én gipszemet a zúzódott lábamról már egy hét múlva levették, de Lena a lőtt sebével még ráhúzott egy hetet. Én szédülést és hányingert imitáltam csak, hogy végig a legjobb barátnőm Lena mellett lehessek! Tudom ez nem helyes de így viselkedtem igaz barátként.
Mikor a zárójelentésekre vártunk már mind ketten makk egészségesek voltunk. Lena kicsit sántított de ez nem volt nagy gond. Épp a mosdóba indult amikor megjelent anyám az ajtóban.
- Csókolom!- köszönt Lena anyámnak majd elindult a mosdó felé.
- Ugye nem miattam...- kérdezte anyám miközben leült Lena akkor már megágyazott ágyára.
- Nem, épp a mosdóba indult.- mondtam majd bekötöttem a cipőmet.
- Van egy jó hírem kicsim!
- Ó, szóval apa megnyerte a választásokat!- mondtam majd leültem az ágyamra anyával szembe.
- Nem éppen. Miután megkaptad a zárójelentést indulunk New York-ba!- mondta anyám, számomra érthetetlen mosollyal az arcán.
- Vagyis, apa látni akarja, hogy életben vagyok-e,mert neki sürgősen munkaügyben vissza kellett mennie!
- Nem Emily! Visszaköltözünk New York-ba. San Francisco-hoz eléggé sok rossz élményünk fűződik. Mellesleg a biztonságod fontosabb mint, hogy népszerű vagy népszerűtlen iskolában tanulsz.- mondta az anyám, majd segített behúzni a kis bőröndömet amiben a kórházban töltött időhöz a legfontosabb kellékek voltak.
- Én itt akarok élni anya.- mondtam anyámra nézve. Ő nem igazán akart válaszolni inkább csak visszaültünk az ágyakra.
- Semmi nem fűz ide kislányom.- mondta anyám majdnem kiabálva.
- Hallod? Épp ez a probléma. Én már nem vagyok kislány. Ha kell lakom itt egyedül.- mondtam de én már kiabáltam.
- Most komolyan, te csak emiatt a Lena miatt maradsz itt? Messze az igazi otthonodtól?- mondta anyám majd lehajtotta a fejét.
- Igaz, eleinte ki nem alhattam Lena-t, de most, hogy együtt kerültünk bajba... Az én hibámból, jövök neki ennyivel.- mondta.
- Szóval nem a barátság az oka, hogy itt maradsz!
- Ne forgasd ki a szavaimat anya. A barátomnak érzem Lena-t.
- A legjobb barátodnak? Olyan barátként gondoltok egymásra aki miatt képesek lennétek meghalni? Kisegítitek egymást a bajban, és mindenben egyet értettek? Van egyáltalán valami közös benned ezzel a Lena-val?- tette fel a költői kérdést anya.
- Kisegítjük egymást, és egymás mellet állunk.- feleltem.
- De semmi közös...
- Nem igazán volt még időnk beszélni, anya!- mondtam, remélve, hogy leszáll a témáról.
- Ez nagy gond Emily. Lehet hogy ha jobban megismered nem tűnik majd annyira szimpatikusnak és megbánod, hogy nem folytatod a tanulást New York-ban. Jövőhéten kezdhetsz új szemeszter-ben. De ha most itt maradsz, lehet soha nem jöhetsz majd vissza New York-ba.- mondta anya.
- Ez pont egy olyan dolog amire kénytelen vagyok igen-t mondani.- Majd meghallottam, hogy valaki az ajtóban áll. Lena volt az. Vajon mióta lehet ott? Hosszasan bámultuk egymást majd lena elviharzott.
- Lena várj!- kiáltottam majd utána eredtem.
- Nem jól döntesz!- mondta az anyám, majd elkapta a csuklómat.
- Eressz! Ez az én életem! Ne akard ellopni... Ezt már sokan megkísérelték...- majd kimentem és láttam ahogy Lena a liftre vár. Gyorsan odafutottam hozzá.
- Nem úgy értettem Lena!- mondtam majd valahogy igyekeztem visszatartani.
- Szóval most visszamész New York-ba és folytatod a te kis úri életedet.
- Nem mondtam igent anyámnak!- biztattam.
- De utaltál rá...
- Nem megyek sehová! Tudod... Én nekem még soha nem volt barátom így nem tudom mit kell éreznem, hogy tudjam te egy igaz barát vagy. Mégis tudom, hogy te kiállnám mellettem, mindössze csak azért mert alig néhány napot töltöttem ebben a városban és itt senki nem akart a helyemben lépni. Itt senki nem akarta, hogy azt tegyem amit ő akar és senki nem mondta: "Bár a helyedbe lehetnék... Gazdag vagy. Szép vagy." Tudod New York-ban mindenki ezt hajtogatta akivel csak sikerült szóba állnom. El akarták lopni az életem. Egy barát gondoltam segít majd. Egy olyan barát akinek nem ez a reakciója. De a talán azért tartalak barátnak mert te tudod, hogy az én életem sem egy habos torta.- mondtam úgy mintha bemagolt szöveget kellene mondanom.
- Néha kételkedem, hogy az életed nem habos torta.- mikor ezt kimondta megállította a liftet, hogy ne jöjjön.
- Szóval segítesz nekem, hogy a saját életemet élhessem? Hogy ne lopja el senki?
- Én épp csak erre kellek neked Emily! Nem barátnak, hanem hogy megmentsd az így is már majdnem tökéletes életedet, a biztos haláltól!- mondta majd a lépcsőt választva a földszintre sietett a maga kis bicebóca lépteivel.
Vége.
Megnyugtatok minden kedves olvasómat, hogy a történetnek itt nincsen vége!
A második évaddal várlak titeket egy kis szünet után.
Még sok kérdés maradt fent, például itt az ideje Emily-nek tisztázni a dolgokat Lena-val.
Hamarosan folytatom!
Domi~
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése